INTERMEZZO MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

Kedvencekhezcégadatok változtatásaTulajdonos?

INTERMEZZO MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

Rövid leírás:

Győri-Madaras Duó Győri Noémi Madaras Gergely Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekar Ifjúsági Kortárs Zenei Estek

Részletes leírás:

Győri Noémi és Madaras Gergely 2000-ben kezdték meg a közös munkát. Azóta számos koncertet adtak, rádiófelvételeket készítettek, valamint hazai és külföldi fesztiválokon léptek fel. Egyre bővülő duó-repertoárjukban különös figyelmet szentelnek a barokk verseny- és kamaraművek áthangszerelésének, két fuvolára való adaptálásának, ugyanakkor törekszenek a kortárs fuvolairodalom nagyközönséggel való megismertetésére is. Számos fiatal zeneszerző művét mutatták be, többek között Kákonyi Árpád Trió című darabját, melyet a szerző nekik ajánlott. 2000 óta minden évben meghívott előadói az őrségi Virágzás Napjai fesztiválnak. 2001-ben a Balassagyarmati Országos Fuvoladuó Verseny díjazottjai. 2002-ben a Prospero Kamarazenekarral bemutatták J. S. Bach d-moll oboa-hegedű kettősversenyének általuk készített átiratát. 2002-ben a Bálint Zsidó Közösségi Házban, 2003-ban a Nádor Teremben, illetve a Teatro Capriccio Sátorszínházban adtak kamarakoncertet .

Idegen nyelvű leírás:

Gyori-Madaras Duo Noemi Gyori Gergely Madaras Budapest Youth Symphony Orchestra Contemmporary Music Festival of Young Composers Noemi Gyori and Gergely Madaras started to work together in 2000, and since then participated as a duo in several international festivals and gave numerous concerts. Besides performing contemporary music, in their broadening repertoire they pay particular interest to the rearrangement of baroque concertos and chamber music pieces for two flutes. They have premiered numerous works of young Hungarian composers, that have been dedicated to them. Since the year of 2000, Gyori and Madaras are invited performers of the Virágzás Napjai Festival, in Őrség (Hungary). They have won three special prizes on the Flute Duo Competition in Balassagyarmat, 2001. In 2002 they have premiered their own adaptation of the J. S. Bach oboe-violin Concerto with the Prospero Chamber Orchestra. Among their numerous concerts, they performed in the Bálint Jewish Community Center 2002 .


Kulcsszavak:

szórakoztatás, zene, koncert, szervezet, szimfonikus zenekar, zongora, alapitvány