IRMÁK UTILIS NONPROFIT KFT.- PSZICHIÁTRIAI BETEGEK OTTHONA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

IRMÁK UTILIS NONPROFIT KFT.- PSZICHIÁTRIAI BETEGEK OTTHONA

Rövid leírás:

Az alapító Irmák Kht. azzal a céllal hozta létre az új társaságot, hogy az általa működtetett eddigieken túl további szociális intézmények működtetését, komplett települési szociális rendszerek fenntartását vállalja, az adott szociális rendszerek és intézmények, illetve intézményhálózat korszerűsítésének, fejlesztésének, bővítésének célul tűzése mellett, az ott elhelyezettek számára az akkorinál kedvezőbb körülményeket és feltételeket biztosítva. A társaság tevékenysége során a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátást végez, kiemelkedően közhasznú feladatokat lát el. 2007. évben, a megalakulást követően Érd város szociális ellátórendszere működtetésének átvételére kiírt és elnyert közbeszerzési pályázat eredményeképpen végül - megegyezés hiányában - nem jött létre ellátási szerződés. 2008. év azonban fordulópontot hozott a társaság életében, ugyanis az alapítói célnak megfelelően sikeres pályázatot nyújtottunk be Pest Megye Önkormányzata által kiírt közbeszerzésre.

Részletes leírás:

Azon fáradozunk, hogy jelenlegi és új feladatainkat magas színvonalon, mindenki megelégedésére, kiemelkedő szakértelemmel végezzük. Törekszünk arra, hogy széles szakmai partnerhálózatot építsünk ki, és partnereink a jövőben is elégedettek legyenek munkánkkal, szolgáltatásaink folyamatos fejlesztésével hozzájárulhassunk a hátrányos helyzetű emberek segítéséhez. Az IRMÁK UTILIS Nonprofit Kft. intézményeiről további információkat az intézmények bemutatkozó anyagában olvashatnak. Köszönjük érdeklődésüket! Reméljük, hasznos információkat találnak oldalainkon!

Kulcsszavak:

pszichiátriai betegek otthona, pszichiátriai betegek, fogyatékosok otthona, nonprofit szervezet, támogató szolgáltatás, szociális ellátás, irmák, foglalkoztató otthon, támogató szolgálat, komplex ellátás, idősek, fogyatékos személyek, fogyatékosok bentlakásos ellátása, speciális foglalkoztató otthon