JÁFI-AUTÓKUT MÉRNÖKI KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

JÁFI-AUTÓKUT MÉRNÖKI KFT.

Rövid leírás:

Gépjárművek vizsgálatai Tartóssági vizsgálatok Célvizsgálatok Nemzetközi hatályú vizsgálatok Laboratóriumi vizsgálatok Fő- és részegységek vizsgálatai Becsuklásgátló és részegység forgalmazás Regisztrált pályázatírás

Részletes leírás:

A vizsgálati tevékenységet az AUTÓKUT-ban - ill. a jogelődjénél a Járműfejlesztési Intézetben (a JÁFI-ban...) - az új fejlesztésű járművek, főegységek vizsgálata céljából honosították meg. Kezdetben elsősorban az Intézetben tervezett, fejlesztett járművek vizsgálatáról volt szó, amelyeket nem ritkán - sőt a megalakításkor szinte kizárólagosan - katonai célokra, honvédelmi felhasználásra szántak. A katonai célú fejlesztések helyét idővel, a hazai közúti járműipar fejlődésével a haszongépjármű gyártók fejlesztéseit kiszolgáló vizsgálatok, mérések vették át.Alapműszerezésünk ennek megfelelően univerzális méréstechnikára épült, amely lehetővé tette minden időben a hazai jármű és részegység gyártók fejlesztést segítő méréseinek elvégzését.Erre az időre tehető néhány nagy értékű, speciális berendezés beszerzése - pl. Hidropulz, Schenck görgős fékpad, akusztikai műszerek, MTS fárasztógép, ütközőpálya, stb. - amelyek alkalmasak voltak egyedi, különleges mérések összeállítására, végrehajtására.

Idegen nyelvű leírás:

During this we assured our sales turnover by contracted works and disposed of this according to the central economic regulations. During this period the name change took place in 1970. The new name became RESEARCH INSTITUTE of the AUTOMOTIVE INDUSTRY (AUTÓKUT). The new economic conditions favored the development. The testing capacity scenically increased, our activity widened. At this time the new engine testing area, the laboratory for vibration analisys and structure endurance, as well as the new tribology laboratories were established. Our design and management sections moved also to the new office building on the Csóka street. Downfall of the COMECON treed the Hungarian automotive industry. AUTÓKUT also lost the major part of its domestic and eastern markets, which could compensate partly only by orders from other relations. Quick accommodation to the new conditions was vital. The vehicle manufacturers, first of all the IKARUS and the Csepel Automobile Factory .


Kulcsszavak:

test, villamosipar, minosites, minőségügy, zaj, csordas, auto, villanyszerelés, egb, részegységek vizsgálat, autokut, 100, jarmu, tempo, autó, fejlesztes, kutatás, fejlesztés, os2, warp, kivitelezés, környezetvédelem, tipusengedely, lenges, minoseg, vizsgalat