JÓZSEF ATTILA KÖNYVTÁR

Kedvencekhezcégadatok változtatása

JÓZSEF ATTILA KÖNYVTÁR

Rövid leírás:

Városunkkal szinte egy időben, az ötvenes évek elején-közepén születtek meg a könyvtári ellátást biztosító intézmények, hálózatok. A József Attila Városi Könyvtár és a Vörösmarty Mihály Szakszervezeti Könyvtár minden városlakó előtt nyitva állt. A József Attila Városi Könyvtár a város különböző területein hozott létre fiókkönyvtárakat, míg a szakszervezeti a Dunai Vasműben és más üzemekben alakította ki az ún. letéti könyvtárait. Már a hatvanas évek elején kezdett körvonalazódni az elhatározás, hogy a két könyvár és hálózat egyesítésével egy nagyobb és minőségileg többet nyújtó könyvtári egységet kellene kialakítani. Az elhatározás a hetvenes évek elejére érett meg. 1974-re elkészült a könyvtár és a művelődési ház jelenlegi épülete.

Részletes leírás:

Költözés, átszervezés, hatalmas munka eredményeként megszületett az új könyvár, mely Munkásművelődési Központ és Központi Könyvtár néven az 1974. november 4-i ünnepélyes avatás után kezdte meg működését. A könyvtári munkát Venesz Béla irányította nyugdíjazásáig. Igazgatása alatt a kor körülményeihez képest jó feltételek között, lelkes, szakképzett vagy tanulni vágyó, zömében fiatal dologzóval folytatta mindennapi munkáját az új könyvtár. Az új helyzetben 47 kisebb és nagyobb könyvtári egység (letéti és fiókkönyvtár) került közös irányítás alá. Emellett a dunaújvárosi járás 23 községi könyvárának a módszertani irányítása a könyvtár feladatai közé tartozott. A rendszerváltás könyvtárunk életében is fordulópontot jelentett. Négy-öt év alatt megszüntek a gyárak, üzemek területén a letéti könyvtárak. A fiókkönyvtárak közül 1991-ben megszünt a DV Klubban, 1993-ban a Kertvárosban, 1994-ben az Óvárosban műkődő fiókkönyvtár. 1995 óta már csak a Béke városrészben (az Arany János Általános Iskolában) és a Ságvári városrészben található egy-egy fiókkönyvtár. 1996-ban a Munkásművelődési Központ és Könyvtár szervezetileg szétvált és a könyvtár József Attila Könyvtár néven önálló intézményként folytatatta, folytatja munkáját. Az önálló könyvtár fenntartását az önkormányzat vállalta. Könyvtárunk általános gyűjtőkörű, nyilvános könyvtár. Gyűjteményünk közel kétszázezer dokumentumot tartalmaz. Az állomány 98 %-a jelenleg könyv, emellett rendelkezünk térképekkel és CD-kel is. Jelentős nagyságú a folyóiratállományunk is, közel 300 féle napilap, folyóirat és egyéb időszaki kiadvány található könyvtárainkban. Gyűjteményünk kialakításakor törekszünk arra, hogy széleskörű választékot tudjunk nyújtani a kikapcsolódni, tanulni, tájékozódni vágyó látogatóinknak mind a szépirodalom, mind a szak- és ismereterjesztő irodalom területén. Városunk polgárai közül minden ötödik ember tagja a könyvtári rendszerünknek.

Kulcsszavak:

könyv, újság, könyvtár, archívum, felnőttkönyvtár, különgyűjtemények, olvasóterem, helytörténet, gyermekkönyvtár, fiókkönyvtárak, könyvtárközi kölcsönzés, olvasószolgálat, béke fiókkönyvtár, ságvári fiókkönyvtár, cimbora klub