KÓTAJ POLGÁRMESTERI HIVATAL

Kedvencekhezcégadatok változtatása

KÓTAJ POLGÁRMESTERI HIVATAL

Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

A név földrajzi helyzetére utal. Itt keresztezte a középkorban az Alföldről a Vereckei-hágó felé, és a Szamos völgyéből Tokajon keresztül Lengyelország felé vezető két útvonal egymást. A 19. század első felében az anyakönyvek tanúsága szerint hol Keresztút, hol Kótaj a település neve. A Bécsben 1804-ben megjelent részletes térképen még Keresztút néven szerepel. Biztos történeti támpont nincs arra, mikor és miért változott meg a neve. Az 1990-es években került arra sor, hogy a községnek címert válasszanak.

Részletes leírás:

Ez a címer pajzs alakú, ezüst pólyával középen osztott. Színe vörös és kék. A címermezőkben lebegő szarvas alakja, napraforgó, vízre utaló három ezüst hullámsor, melyből szökőkút emelkedik ki, és búzakalászcsokor. A címeres pajzson páncélsisak található, fölötte lebegő korona. A zászló napsárga, aranyszínnel rojtozott. A zászló közepén a község címere helyezkedik el. Az a terület, ahol a mai Kótaj található, már a honfoglalás előtti időkben is lakott volt. A honfoglaló magyarok hamar benépesítették ezt a területet. A Rétköz peremén haladó hadiút védelmére épült Szabolcs vára. Az Árpád-házi királyok idején királyi birtok volt a környék, első eladományozására csak 1317-ben került sor. Ekkor kapta Károly Róbert királyunktól a Pech család. A falu első okleveles említése 1383-ból származik. Fogadóóra: Kedd: 10-12 óráig Csütörtök: 10-12 óráig

Vélemények

Írj véleményt

Kulcsszavak:

közigazgatás, önkormányzat, településfejlesztés, településrendezés, természeti környezet védelme, lakásgazdálkodás, vízrendezés, csapadékvíz elvezetés, csatornázás, köztemető fenntartása, helyi közutak, közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, köztisztaság, településtisztaság biztosítása, helyi tűzvédelemről, közbiztonság helyi feladatairól, energiaszolgáltatás, kótaj, kótaj önkormányzata