KÖRICS EUROCONSULTING

Kedvencekhezcégadatok változtatása

KÖRICS EUROCONSULTING

Rövid leírás:

Hosszas és átgondolt előkészítő munka után 2003-ban alakult a Körics Euroconsulting. A Körics Euroconsultingot két magánszemély, Dr. Kőrösi Koppány és Dr. Gyorgyevics Benedek alapították 2003-ban. Tevékenységét a magyarországi önkormányzatok európai uniós pályázatok fogadására való felkészítésével kezdte. Indulásunk idején Budapest XIII. kerületében, 30 négyzetméteren három munkatárssal tevékenykedtünk.

Részletes leírás:

Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz a lehetőségek új távlatait nyitotta meg, egyben olyan kihívások elé is állította az országot, amelyeknek megfelelni csak a gazdasági szemlélet megváltoztatásával lehet. A nyugati demokráciák tapasztalatai is azt mutatták, hogy a fejlődés új szakasza, a globalizálódó gazdaság, a szociális állam gazdasági forrásainak apadása alapvetően más hozzáállást igényel. Negyven év központi tervgazdálkodása után az egyéni, közösségi érdekek felvállalása és képviselete mind a vállalkozások, mind az önkormányzati szféra számára ismeretlen terep. Ezen az ismeretlen terepen kell 2004. áprilisa óta az Unió - régebbi tagjai számára ismerős - szabályrendszere szerint megmérkőzni a befektetésekért, az adóforintokat termelő vállalkozások betelepüléséért, a vállalkozásoknak a piacon maradásért, a fejlődésért. A kezdeti nehézségeken hamar túllendültünk. Már a 2004-es évben komoly megbízásokkal rendelkeztünk, szakértőként segítettük a Magyar Országgyűlés Területfejlesztési Bizottságának munkáját, több pályázati kiírás megjelenés utáni korrekcióját, javítását munkatársaink végezték.

Kulcsszavak:

tanácsadás, stratégiai tervezés, településfejlesztés, városfejlesztési stratégia, akcióterv, településfejlesztési koncepció, megvalósíthatósági tanulmány, vagyongazdálkodási koncepció, üzleti terv, magántulajdonú vállalkozások, civil szervezetek, esélyegyenlőségi program, forrásmenedzsment, pályázatok szakszerű kidolgozása