KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA, KECSKEMÉT
- BETHLEN KRT. 63.
6000 KECSKEMÉT, BÁCS-KISKUN
GEO : 46.917295 , 19.687867
Telefon : 76/481-622
Fax : 76/485-971
www.kando-kkt.sulinet.hu
Rövid leírás:
Iskolánk első fontos dátuma 1968. augusztus 1. Ekkor vált ugyanis ki - a Munkaügyi Minisztérium rendeletére - a 607-es számú Szakmunkásképző Iskolából
Részletes leírás:
Az önálló oktatási és gazdasági tevékenységet 1969. január 1-től, mint 623. számú Ipari Szakmunkásképző kezdte meg. Ekkor még négy szakmacsoport: az elektromos, fémes, fás, valamint a szolgáltató (ezen belül a fodrász és a szabó) közül választhattak diákjaink, akik már az induláskor 1100-an voltak. A tantestület akkor még "mindössze" 40 fős volt (ma több, mint a duplája), de igyekezett hagyományt teremteni, színvonalas nevelő/oktató munkát végezni. Kezdetben meglehetősen mostoha körülmények között folyt az oktatás a két, egymástól távol eső helyen kialakított tantermekben. Gyökeres változást az 1976. októberében átadott új iskolaépület hozott, amit Novák Ferenc tervezett, és aminek munkálataiban az iskola akkori tanulói is segédkeztek. Átadáskor az épület igen modernnek számított, már a tervezés fázisában kikérték a későbbi használók, a tanárok és a diákok véleményét.
Kulcsszavak:
középiskola, nyelvoktatás, oktatás
