KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Rövid leírás:

Iskolánk, Újpest városiasodásának, fejlődéstörténetének fontos állomásaként 1919.szeptemberében nyitotta meg kapuit 201 környékbeli leánygyermek számára.

Részletes leírás:

Az Újpesti Figyelő, melynek Dr. Cserba Dezső volt a főszerkesztője, s egyben az iskola alapításának fő szorgalmazója, éveken, hónapokon át tájékoztatott arról a küzdelemről, melyet azok vívtak, akik fontosnak tartották a leánygyermekek tanulását, s azt, hogy ne kelljen naponta a pesti gimnáziumokba beutazniuk villamoson, hiszen a fiútanulók már 1905 óta a Kanizsay Dorottya Gimnáziumban tanulhattak helyben. Dr. Cserba Dezső újpesti ügyvéd nevét, tehát mint fő szervezőét kell megőriznünk történetünkben. 1919 szeptemberében indult az iskola, 4 osztályban 201 növendékkel, kezdetben - mivel önálló helyiséggel még nem rendelkezett - du. 2-6-ig az I. sz. polgári leányiskolában, Dr. Zibolen Endre igazgatása alatt - később a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója lett! - az 1924-25-ös tanévre már nyolcosztályos gimnáziummá fejlődött, 308 tanuló járt ekkor már az iskolába. Az 1925-26-os tanévben kapta jelenlegi helyét, Dr. Lersch Ernő igazgatása alatt .

Kulcsszavak:

felnőttképzés, felnőttoktatás, gimnázium, iskola, képzés, középiskola, oktatás, szakképzés, tanfolyam, távoktatás