KEM-BRIDGE NET BT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

KEM-BRIDGE NET BT.

Rövid leírás:

Fő tevékenységeink, a tartalomszolgáltatás illetve a lapkiadás mellett természetesen webszerkesztéssel, egyedi dinamikus (programozott) weblapok készítésével, intranet-hálózatok kialakításával, illetve a már elkészült honlapok működtetésével, karbantartásával, webhosting szolgáltatással is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Részletes leírás:

Társaságunk 2000. június 1-jén kezdte meg működését, mint Komárom-Esztergom megye internetes tartalomszolgáltatója. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az Internetnek, mint globális eszköznek mélységet adva, mintegy ?lokálissá? téve azt, átlátható, kezelhető internetes portált hozzunk létre, amely közelebb hozza egymáshoz mind a gazdaság, mind pedig a magánszféra szereplőit. 2001. decemberében pedig egy újabb médiumunk került napvilágra, immáron off-line kivitelben, a KEM-Bridge Off-Line Üzleti Magazin. 2004. május 1-jétől, vagyis az európai uniós csatlakozástól médiumaink új néven ? Regio Regia, vagyis Királyi Régió -, új, szélesebb földrajzi területen működnek tovább. Portálunk, valamint hagyományos és az Interneten is olvasható magazinunk immáron három megyében, a Közép-dunántúli (Királyi) Régióban szolgálja az itt élőket, az itt működő vállalkozásokat.

Kulcsszavak:

közép-dunántúli régió, üzlet, portál, üzleti magazin, üzleti, magazin, regio regia, királyi régió, fejér megye, komárom-esztergom megye, veszprém megye, székesfehérvár, tatabánya, veszprém, közép-dunántúl, királyi, régió, regionalitás, régiótudat, kdr, kem-bridge net, üzleti magazin, üzlet, üzleti, cégjegyzék, weblap kialakítás, domainregisztráció, portálkészítés, portál, website, honlap, weboldal, weblap, kereső, idegenforgalom, szálláshely, vendéglátás, látnivaló, szórakozóhely, internet, cégjegyzék, webáruház, hírek, accomodation, zimmer, webhosting, arculattervezés, grafikai stúdió, kiadványszerkesztés, adsl, nyomdai előkészítés, gts datanet businnes partner, vírus buster viszonteladó, webdesign, e-business, adatbázis, programajánló, flash, video, programozás, webserver, marketing, stratégia, uniweb, üzleti ajánlat, szórólap, plakát, levélpapír, kiadvány, gyűjtőoldal, adatbázis, php, html, java-script, digitális fotó, tábla, felirat, reklámtábla, reklám, werbung, hirdetés, érték, m