KESZTHELYI TELEVÍZIÓ SZOLGÁLTATÓ KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

KESZTHELYI TELEVÍZIÓ SZOLGÁLTATÓ KFT.

Rövid leírás:

A Keszthelyi Televízió 1985. február 25-én, Zala megyében elsőként, az országban ötödikként kezdte meg adásait.

Részletes leírás:

1995. végéig a város intézményeként, 1996. januárjától Keszthely város egyszemélyes Kft-jeként működik. Műsoraink Keszthelyen - kábelhálózaton - 6.500 lakásban nézhetőek. 2002.-től adásainkat adótoronyról sugározva a teljes Nyugat-balatoni térségben, összesen 37 településen láthatják és így a régió meghatározó televíziójává váltunk. A szerkesztőség az évek során szoros, napi kapcsolatot alakított ki az országos műsorszolgáltatókkal (MTV, DUNA TV, Hálózat TV), a MTV Soproni, Pécsi Körzeti Stúdióival, illetve a Nyugat-dunántúli helyi televíziókkal (REVITA Stúdió Győr, Szombathelyi TV, Kanizsa TV, Zalaegerszegi TV, Lenti TV). Közösen készített Nyugati Régió című műsorunk hetente jelentkezik, akárcsak a Zalai Élet magazinműsor. 2003. évtől ORTT pályázati támogatással, napi rendszerességgel látható este 19 órától Keszthelyi Híradónk, 19.18 órától Célfotó című sporthíradónk, valamint heti 1 alkalommal - pénteken 18 órától, kulturális magazinunk a Szignatúra. A napi híradó készítése, műsoron tartása gyökeresen megváltoztatta televíziónk műsorstruktúráját. Független cégek felmérése szerint legnézettebb műsorunk a Keszthelyi Híradó. Közvetítési ideje alatt a többi magyarnyelvű csatorna nézettségi szintje jelentősen visszaesik, míg a Keszthelyi Televízió adatai ekkor a legjobbak. 2007. év első negyedévi adatai alapján a 18 óra és a 20 óra közötti idősávban a Keszthelyi Híradó nézettségi adatai jobbak az összes ebben az időben közvetített országos televíziók Híradóinál, hírműsorainál. Külön felmérettük, hogy a helyi médiumok közül melyekben és milyen gyakorisággal szoktak helyi hírekről tájékozódni az emberek. Itt is elmondható a Keszthelyi Televízió vezető szerepe. A továbbiakban is azon dolgozunk, hogy ezt a nézettséget és elfogadottságot növeljük és a több mint 20 éve működő Televíziónk, a keszthelyi közélet szerves részévé váljon.

Kulcsszavak:

híradástechnika, városi, televíziótársaság, rádió, kábel, fürdő, kábeltelevízió, műsorszórás, nézettség, szolgáltató, adás, keszthelyi televízió, televíziós szolgáltatás, televizio, televízióműsor szórás, sugárzó, kábeltelevíziós szolgáltatás, televízióműsor, kábel tv