KIDMA EGYESÜLET
- DOHÁNY UTCA 10.
1075 BUDAPEST
GEO : 47.495474 , 19.060946
Telefon : 06 (70) 368 7172
E-mail : Üzenet küldésewww.kidma.hu
Rövid leírás:
A Kidma Egyesület célja, hogy a szabadidő eltöltésére vonzó alternatívát biztosítson minden érdeklődő (zsidó) fiatal számára. Mindezt úgy, hogy közben közösen egy nyitott és elfogadó közösséget teremtsünk, ahová jó tartozni.
Részletes leírás:
A Kidma Egyesület nem vallási alapon szerveződik, programjaink fókuszában a magyar közélet, a zsidó kultúra valamint Izrael áll. Hagyományainkból fakadóan fontosnak érezzük, hogy segítsünk másoknak, rendszeresen szervezünk gyűjtéseket, karitatív programokat. A Kidma Egyesület arra törekszik, hogy tovább erősítse kapcsolatait más magyarországi zsidó szervezetekkel, valamint az izraeli partnereivel. Egyesületünk kész együttműködni minden hasonlóan nyitott magyarországi szervezettel. A Kidma 1999 tavaszán, mint a Hasomer Hacair (Somer) zsidó ifjúsági szervezet egyik korcsoportja indult el. Az első időszakban a gyerekprogramokból már kinőtt someresek jelentették a bázisunkat. De kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy olyan közösséget teremtsünk, ami nyitott mindenki előtt. Célunk ma is változatlanul az, hogy a Kidma vonzó legyen minden olyan (zsidó) fiatal számára, aki elmúlt már 18 éves és az egyetem vagy a munka mellett kíváncsi a legújabb kiállításokra, filmekre .
Idegen nyelvű leírás:
Kidma activities started in 1999 as a part of Hasomer Hatzair activity for its senior age group. From the beginning, we were trying to create a community open to all Jewish young adults and the same goal continues today. We would like to interest those Jewish young adults over the age of 18 who are interested in attending cultural events, such as exhibitions, movies, and meeting well-known and interesting personalities. Up until now, Kidma has organized more than 100 different programs, and in the last number of years Kidma can rely on a group of regular members. In 2003, we decided to become an independent organization and established "Kidma Hungary". The ideology and goals remain similar to Hashomer Hatzair's, but Kidma was established specifically for young adults over the age of 18. Our main goal is to provide quality free-time activities to Jewish young adults. We would like to have an open community where everyone feels free to join .Our ideology is not based on religion.
Kulcsszavak:
egyesület, szervezet, információszolgáltatás, tanfolyam, zsidó, program, kultura, izrael
