KOVÁCS PÁL GIMNÁZIUM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

KOVÁCS PÁL GIMNÁZIUM

Rövid leírás:

A gimnázium négy ill. öt évfolyamos középiskola, amelyben a nevelés és oktatás a 9. évfolyamon kezdődik és a 12. évfolyamon, nyelvi előkészítő tagozaton pedig a 13. évfolyamon fejeződik be. A 16. életévüket betöltött tanulók igénybe vehetik a felnőttoktatási képzési formákat is, esti tagozaton.

Részletes leírás:

Iskolánk, a Kovács Pál Gimnázium a Tansport Alapítvány fenntartásában működik, 1996. szeptember 1-jétől. Az intézmény névadója Kovács Pál többszörös olimpiai bajnok kardvívó, akinek személye méltó példa a felnövekvő ifjúságnak. Fontosnak tartjuk iskolánkban a családias légkör kialakítását. Az évfolyamonkénti 1-2-3, lehetőleg kis létszámú osztályok; a kis létszámú, összetartó tantestület gondoskodik arról, hogy intézményünkben diákjaink otthon érezzék magukat. Iskolánkba elsősorban élsportoló gyerekeket várunk, vagy olyan tanulókat, akik bármilyen művészeti tevékenységet folytatnak, és ez iskolai tevékenységüket befolyásolja.Mivel az ilyen diákok kevés szabadidővel rendelkeznek, a tanulás terén hátrányban vannak a hasonló korú fiatalokkal szemben.Tantestületünk célja, hogy tanulóit ezeken a nehézségeken átsegítve eljutassa az érettségiig. Iskolánk pedagógiai programjának megfelelően igényes, korszerű személyiségközpontú neveléssel és oktatással készítjük fel középiskolás növendékeinket.

Kulcsszavak:

gimnázium, iskola, oktatás, tagozat, diák, szak, nevelés, tanitás, rendezvény, program, vizsga