KUTATÓ DIÁKOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A KUTATÓ DIÁKOKÉRT ALAPITVÁNY

Kedvencekhezcégadatok változtatása

KUTATÓ DIÁKOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A KUTATÓ DIÁKOKÉRT ALAPITVÁNY

Rövid leírás:

1999. július 24-én a Kutató Diákok Országos Konferenciáján megalakult a tudományos kutató munkát vegzo középiskolás diákokat, tudományos diákköreiket, mentoraikat és korábbi kutató diákokat összefogó Kutató Diákok Országos Szövetsége

Részletes leírás:

Ezzel a 1996-ban indult Mozgalom, melynek első tagja a Kutató Diákokért Alapítvány volt, egy ízig-vérig diákok által irányított másik szervezettel bővült. Így a korábban bevált diák-vezetés is jogi formát kapott a Mozgalmon belül, melynek 3 tagú diák-vezetősége a Szövetség tagjai közül kerül ki. Elnökség: A háromtagú elnökséget (elnök és két alelnök) a közgyűlésen a tagság minden évben újraválasztja, de nem feltétlenül cseréli le, hiszen amennyiben munkáját megfelelően végzi, valamint életkora miatt újraválasztható, úgy a tagság ilyen döntést is hozhat. Amennyiben az elnökség teljesen új tagokkal áll fel, illetve az elnökségnek nincs nagykorú tagja, a tagság dönthet úgy, hogy ügyvezető elnököt választ, aki mind a rendszert jól ismeri és segít az újaknak, mind a különöböző ügyintézéseknél eljár. A Szövetség tagja lehet minden olyan középiskolás diák, aki meghívást kap a káptalanfüredi táborba, valamint bármilyen középiskolás kérheti felvételét .

Kulcsszavak:

alapítvány, egyesület, szervezet, , diák, program, tagság, szövetség