LÓNYAY UTCAI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

LÓNYAY UTCAI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Rövid leírás:

A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium oktatással foglalkozik.

Részletes leírás:

1859. március 6-án Török Pál, a pesti református egyház akkori főesperese benyújtott az egyháztanács elé egy iskolát létrehozó szándékot kifejező okiratot. Terve megvalósításában nagy segítségére volt Gönczy Pál, aki a gimnázium megalakulása érdekében felajánlotta saját magániskoláját. Ennek köszönhetően 1859. november 3-án egy Kálvin téri épületben megalakulhatott a gimnázium. A tanítás olyan híres tanárokkal folyt, mint például Gyulai Pál, Thaly Kálmán és Ravasz Árpád, és olyan híres tanítványok érettségiztek a gimnáziumban, mint Gárdonyi Géza, Csonka János, Szent-Györgyi Albert, Amerigo Tot, Beöthy Zsolt és Bächer Mihály (zongoraművész). Mivel az iskola jó híre egyre terjedt, mind több és több diák jelentkezett ide, így a hely szűkké vált. A helyzet akkor oldódott meg, amikor 1943. október 31-én az iskola birtokba vehette új épületét a Lónyay utcában, amelyet a lelkes hívők adományaiból építettek fel.

Kulcsszavak:

gimnázium, iskola, képzés, kollégium, oktatás, joomla