LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM

Rövid leírás:

Néhány évvel a kiegyezés után, 1875-ben léptek be az elsô diákok iskolánk épületébe. Ekkor nyílt meg a mai Leövey Klára Gimnázium elôdje, a Ranolder Intézet. Alapítója - számos más leányiskoláéval egyetemben - Ranolder János veszprémi püspök volt.

Részletes leírás:

Utolsó alapítása a pesti Ranolder Intézet volt, amely a nemes püspök halála után tizenhét nappal nyitotta meg kapuit. Az alapító akarata a következô volt: "Óhajtásom és hivatásomnak szent kötelességérzetében elhatározott szándékom Pest Ferenc külvárosában Isten adományaiból, Isten dicsôítésére, embertársaim javára, üdvére katholikus leánynöveldét építeni és alapítani, és annak vezetésével a Szeretet leányait, vagy amint ôket nevezik, irgalmas nénéket megbízni." Az iskola alapítása utáni években Röck Szilárd ügyvéd adománya is hozzájárult az intézmény fejlesztéséhez. 1890-ben felhúzták az épületre a második emeletet is, és ettôl kezdve az iskola gyors fejlôdésnek indult. Megnyílt az internátus, és egy újabb szárny felépítése után 1892-ben megkezdôdött a polgári leányiskolai oktatás is. A polgári iskola fenntartását a fôváros anyagilag is támogatta.

Kulcsszavak:

felnőttképzés, iskola, középiskola, oktatás, gimnázium, számítástechnika, leövey, lkg, www lkg hu, education, grammar school, computer sience, leovey, school