LENOR ORVOSI BT.
csillag 2 vélemény alapján
- KIS HUNYAD U. 2.
3525 MISKOLC, BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
GEO : 48.105174 , 20.778200
Telefon : 30/ 985-1385
E-mail : Üzenet küldése
Részletes leírás:
egyéb humán egészségügyi ellátás
Vélemények
vélemény
Fazekas NóraÉn is jókat hallottam róla, ezért kontroll céljából kerestem fel. Először időpont kéréskor 10 percig vártam nem vette fel senki, felhívtam később akkor se. Másnap már sikerült, a doktorúr vette fel még vagy 3 percig máshoz beszélt mire elmondhattam, hogy időpontot szertenék, kaptam 1,5 hét múlvára. A váróban kellemesen éreztem magam, bár csak orvosi reklámokat lehetett olvasgatni, illetve a falon az árakat, amik a környéken a felső-közép kategóriaban voltak akkor. Sajnos a szép fehér fotelek már igen porosak, szürkék voltak a padlón is állt a kosz. A vizsgálanál mondta üljek a szék szélére (hm?!) majd nem kapcsolta fel a lámpát (?!) szájmaszkja se volt. Hátul a tömött fogaimat jó erősen megkocogtatta és ennyi, elöl meg sem nézte kész voltunk, szerencsére ezért nem kellett fizetnem és fölösleges más sem volt mint néhány fogosvosnál. Mindennek ellenére nagyon kedves volt és szeretném leszögezni, hogy biztosan jó szakember, csak nagyon kevés az ideje. De egy magánrendelésen azért az ember átlag feletti színvonalat szeretne.7/12/2010 12:26:48 PM
dr. kocsis leventeSzép munka, kellemes környezet
Szabó Tünde CsillaMost költöztünk Miskolcra. A körzeti fogorvosnőmről a kórházban nem nyilatkoznék,de neki köszönhetően találtam rá erre a cégre. Interneten kértem időpontot, hamarosan kaptam egy nekem megfelelőt. A fogászat jól megközelíthető, belső megjelenését illetően barátságos. Nem kellett várakoznom, és kedvesen fogadtak mindkét alkalommal. Fogat tömettem, gyors, precíz munkával, és nem utolsó sorban nem horribilis összegért, remek szolgáltatást kaptam. Nem kell új fogászatot keresnem. :)1/2/2010 7:23:36 PM
fogászat fogtömés
Kulcsszavak:
járóbeteg ellátás, egészségügyi ellátás, fogászat, nőgyógyászati ellátás, nőgyógyászat
