MAGYAR HONVÉDSÉG SZOCIÁLPOLITIKAI KÖZALAPÍTVÁNY

Kedvencekhezcégadatok változtatása

MAGYAR HONVÉDSÉG SZOCIÁLPOLITIKAI KÖZALAPÍTVÁNY

Rövid leírás:

A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány szociális szolgáltatással foglalkozik.

Részletes leírás:

Az 1980-as évek végén kialakult társadalmi-politikai viszonyok és nemzetközi helyzet előrevetítették a honvédelem stratégiájának megváltoztatása és ezzel az akkor még viszonylag nagy létszámú hadsereg személyi állománya csökkentése szükségességét. Emellett egyes állománycsoportok - elsősorban a honvédség gondoskodási körébe tartozók - életkörülményei nem javultak, sőt elnehezültek. A Magyar Honvédség felső vezetése ezért a személyi állomány szociális biztonságérzetének megtartása, erősítése érdekében a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Alapítvány létrehozásáról és annak működési feltételei biztosításáról döntött. Az alapító okiratban ezért 40 millió forint alaptőke biztosításával az alapítvány feladatául határozta meg a honvédségtől létszámcsökkentés miatt távozni kényszerülők munkábaállása és ezáltal a polgári életbe való beilleszkedés elősegítését, a szociálisan rászoruló állomány és honvédségi nyugállományúak, nyugdíjasok támogatását.

Kulcsszavak:

alapítvány, lakossági szolgáltatás, szociális szolgáltatás, honvéd közalapítvány