MAGYAR NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR, ÉNEKKAR ÉS KOTTATÁR
- KOMOR MARCELL U. 1
1095 BUDAPEST
GEO : 47.469805 , 19.070717
Telefon : 1 411-6600
Fax : 1 411-6699
E-mail : Üzenet küldésewww.filharmonikusok.hu/content
Rövid leírás:
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár a magyar és az egyetemes zeneművészet nemzeti intézménye.
Részletes leírás:
Repertoárunk összeállításának fontos szempontja volt az is, hogy a klasszikus zene iránt elkötelezettek a népszerű koncertdarabok mellett találkozhassanak új, eleddig ritkán játszott művekkel, és új élményeket szerezzenek. Hisszük, hogy korunkban minden eddiginél nagyobb szükség van az értékes, időtálló művek bemutatására. Bízunk abban, hogy fellépéseink révén sokakat meggyőzhetünk ennek igazságáról, és e műfajjal most ismerkedők számára a komolyzene hiteles közvetői lehetünk. Ebből a célból indítottuk el fiataloknak szóló koncertsorozatainkat, ahol a műfaj "slágereivel" ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az élmény gazdagabbá tétele, a befogadás és a megértés megkönnyítése érdekében az események házigazdái bemutatják a művek szerzőit, a darab keletkezésének körülményeit, és jó tanácsokkal is szolgálnak, hogy miképpen kell a zenét "meghallgatni".
Idegen nyelvű leírás:
The Hungarian National Philharmonic Orchestra, Choir and Music Library is the national institution for Hungarian and universal music. An important consideration lying behind our repertoire is that music lovers can hear not just the popular concert works, but also have a chance to hear rarely played works and obtain new experiences. We trust that through our performances, we can convince many of this truth and that for those now acquainting themselves with this genre, we can be authentic intermediaries for classical music. To this aim, we have initiated our concert series for young people, where they can acquaint themselves with the "popular classics". To make the experience richer, and to make understanding and acceptance easier, each concert will have a host who will introduce the relevant composers, the circumstances surrounding the composition of each work and offer good advice on how must be "heard."
Kulcsszavak:
koncert, zene, komolyzene, táncművészet, filharmonikus zenekar, művészet, zenekar, filharmonikus, filharmonia
