MARI-JÓ

Kedvencekhezcégadatok változtatása

MARI-JÓ

Rövid leírás:

1984-ben családi vállalkozásként alakult a cégem, majd 1995-ben alakult kft.-vé és innentől kezdve számítjuk a MariJó Kft-t. Tevékenységünk először víz-, gázszerelvény forgalmazással kezdődött, a későbbiekben bővítettük fürdőszoba felszerelésekkel, ezeken belül is a csempékkel, burkolókkal, kádakkal, csaptelepekkel és mindenféle kiegészítő munkálatokkal. Ezt a tevékenységi körünket bővítettük azzal, hogy a későbbiekben kivitelezést is vállaltunk. Másfél éve vásároltunk egy másik céget, ami festékekkel foglalkozott, és ezek kellékeire, illetve a tapétákra, gipszstukkókra kiterjesztettük a működési körünket. Amivel legkorábban kezdtünk - a fürdőszobával kapcsolatos tevékenység, az a húzóágazat. Ez után következik a szerelvényezés, és mivel a festék ágazat új, ez a harmadik.

Részletes leírás:

Miskolcon a Vörösmarty utca 81. alatt egy 100 m2-es helységben kezdtük a gépészeti tevékenységünket. Ezt 1988-ban bővítettük Ózdon a József Attila úton, népszerű nevén a Papagáj házban vásároltunk egy üzletrészt, ahol megnyitottuk második üzletünket. Innen jött egy nagy lépés a 90-es években, amikor kft.-vé alakítottuk a céget, és megvásároltuk a 81. számmal szemben lévő építményt, a Vörösmarty utca 134. számú ingatlant, és létrehoztunk itt egy 700 m2-es fürdőszobaszalont, ?95-ben volt az átadása. Megmaradt természetesen a korábbi két üzletünk is, ide csak a fürdőszoba felszerelések kerültek. Ez után a következő lépés 2000-ben történt, amikor Ajkán egy 2 hektáros területen egy régi tüzép telepet vásároltunk meg. A dunántúli részt onnan látjuk el, illetve a dunántúli tevékenységeinket onnan folytatjuk. Egy önálló egységként működő céget hoztunk ott létre. Az ajkai telep megnyitása után a másik továbblépésünk 2000-ben, amikor Romániában alakítottunk egy céget, és Romániában is megkezdtük a tevékenységünket Sepsiszentgyörgyön, ahol 4 üzlethelyiséget vásároltunk, raktárt és a nagyker tevékenységtől a kisker tevékenységig mindenféle szolgáltatást végzünk. 2001-ben Szlovákiában alakítottunk egy céget. Magyarországról, Miskolcról történik a teljes átszállítás, ott egy ügyvezető tevékenykedik, aki koordinálja az egész munkát. Majd 2004-ben Bulgáriában is alakítottunk céget. Valamennyi üzletünkben és valamennyi telephelyünkön jellemző a szolgáltatásaink jelenléte, a gépészet, fürdőszoba felszerelések és a kivitelezések. A központi üzletünkben, mivel ez a legnagyobb, 400 m2-en történik a bemutatás. Fürdőszobák, konyhák vannak kialakítva, illetve zuhanyzórészek is. Ezeket szakképzett dolgozóink a vevőknek bemutatják, illetve segítségükre vannak. Ezek között válogathatnak, amelyek fel vannak szerelve természetesen csaptelepekkel, mindenféle kiegészítőkkel, csempével, burkolóval.

Kulcsszavak:

csap, hidromasszázskád, fűtésszerelési anyag, vízszerelési anyag, saniter t, saniter, épületgépészet, csempe, saniterárú kiskereskedelem, mosdó, burkoló anyag, szappan adagoló, export import, zuhany, fürdőszoba felszerelés, gázszerelési anyag, mosdókagyló, kagyló bide, szazuhanykabin, szaniteráru nagykereskedelem, festék, szaniter áru, fa, építőanyag, fürdőszobafelszerelés, zuhanykabin, eladás, zuhanytálca