MESZTEGNYŐ ÖNKORMÁNYZATA
- SZABADSÁG TÉR 6.
8716 MESZTEGNYŐ, SOMOGY
GEO : 46.498975 , 17.423148
Telefon : 85/329-147
Fax : 85/329-308
E-mail : Üzenet küldésewww.mesztegnyo.hu
Rövid leírás:
Mesztegnyő krónikája Mesztegnyő Somogy megye északnyugati részén, a Balatontól huszonhárom kilométerre fekszik, pazar természeti környezetben ? itt van többek között a megye egyik leggazdagabb növénytársulását és állatvilágát tömörítő Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet. A természeti adottságok is segítettek abban, hogy Mesztegnyő a sorscsapások ? török hódítás, II. világháború ? közepette is folyamatosan meg tudott újulni, s mindvégig lakott település volt. Somogyban az emberi élet első nyomai és őskőkorból származnak, ezek még a Balaton kialakulása előttről származnak. Mesztegnyő területén a réz- és bronzkor korai szakaszából származó cserépedények kerültek napvilágra az ásatások során. A rómaiak időszámításunk utáni első évszázadban vették birtokba a területet, aztán a honfoglalást követően a korai Árpád-korig viszonylag kevés emlék és említés maradt fent a településről.
Részletes leírás:
A teljes infrastruktúrából hiányzik a szennyvízelhelyező ? tisztító rendszer. A 2002 októberében megválasztott új önkormányzati képviselő-testület elkötelezettje a település dinamikus fejlődésének. Ezt a község elfogadott 4 éves gazdasági és cselekvési programja is garantálja. A község pozitív adottságai, helyi adófilozófiája kitűnő lehetőséget kínálnak munkahelyteremtésre a kis-, közép- és nagyvállalatok részére is. Mesztegnyő község Európába tart... 2006. október 1-ei önkormányzati választásokon a község választópolgárai Nemes Lászlót ismét polgármesterré választották, a települési Képviselőtestület tagjainak nagy része ismét bizalmat kapott. A falu fejlesztése a lakosság támogatásával töretlen.
Idegen nyelvű leírás:
I am glad you honour us by taking an interest in our town of historical value. We hope that you will find the information available here useful and you will enjoy browsing this website. We trust that this information and the pictures will arouse your interest, and if you have not yet visited our town, we will soon be able to welcome you here personally.
Kulcsszavak:
oktatás, közművelődés, közbiztonság helyi feladatairól, településrendezés, köztemető fenntartása, településfejlesztés, településtisztaság biztosítása, állatvédelem, közigazgatás, pályázat, polgármesteri hivatal, köztisztaság, rendezvény, önkormányzat, rendezvény szervezés, meszetgnyő polgármesteri hivatala, kultúra, energiaszolgáltatás, csapadékvíz elvezetés, szociális gondozás, természeti környezet védelme, körjegyzőség, helyi tűzvédelemről, környezetvédelem, szociális szolgáltatás, helyi közutak, egészségügy, helyi tömegközlekedés, gazdaság, lakásgazdálkodás, csatornázás, mesztegnyő önkormányzata, óvoda, szociális ellátás, parkerdő, vízrendezés, közszolgáltatás, közterületek fenntartása
