MIHALKÓ GYULA KALAPOS MESTER

Kedvencekhezcégadatok változtatása

MIHALKÓ GYULA KALAPOS MESTER

Rövid leírás:

Magyarországon, Hajdú-Bihar megyében, Balmazújvároson élek és dolgozom. Balmazújváros mezőváros, a hortobágyi puszta szélén fekszik, közel Debrecenhez és Hajdúszoboszlóhoz. Az egyik legrégebbi kézműves foglalkozásnak számít a városban a természetes alapanyagból - birka gyapjúból - való pásztorkalapok készítése. A kalapkészítés hagyománya a Mihalkó családban az 1800-as évekre nyúlik vissza. A kalapkészítést édesapámtól és Mihalkó Zoltán nagybátyámtól tanultam meg, akinek az apja, de már a nagyapja is ezzel foglalkozott. Fejfedőket készítettek a környék lakói számára, hortobágyi gulyás, csikós juhász kalapokat, valamint ugyanezeket csak kiskunsági viselet szerint, továbbá süvegeket is.

Részletes leírás:

A kalapkészítés aprólékos és nehéz munka, melynek lényege a következő: Előbb szétverem a gyapjút szállakra, majd összegyúrom. Annál erősebb egy kalap, minél több erővel gyúrjuk be. A kimért gyapjút kétfelé veszem és egy szerszámmal -, aminek a neve fakpóna - fellazítom és fakba eresztem. Egy pásztorkalap négy fakból készül el. A négyből előbb kettőt, majd a kettőből egy kalapot állítok össze filcolással és nemezeléssel. Az elkészült tompot forró vízben gyúrjuk 2 órahosszig. A gyúrás hatására a gyapjú összemegy és sűrűsödik. A begyúrt tompot formára húzom, megszárítom, majd befestem. Újra szárítom, keményítem, formázom, végül levasalom. Ezután következik a bevarrás és díszítés.

Kulcsszavak:

kalap és fejfedő