MODERN KÉPTÁR - VASS LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNY

Kedvencekhezcégadatok változtatása

MODERN KÉPTÁR - VASS LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNY

Rövid leírás:

A mai értelmében, a monokróm kifejezést először Yves Klein használta az 1950-es években és az 1960-as évek elején kibontakozó életművében. Egyik első megnyilvánulásaként publikálta Yves Peintures (Yves, Festmények. Jaén, 1953) című albumát, tíz egyszínű táblával, amelyeket tíz, feltehetően fiktív művének színes reprodukcióiként tett közzé, s hogy hitelességét növelje, a reprodukciók mellett közölte az állítólagos eredeti festmények pontos adatait is, tíz különböző készülési hely megjelölésével, ahol valóban járt a művész. Klein ún. anthropometriai festményeit akciói során hozta létre, amikor a kékkel lefestett testű meztelen modelljét hengergette a vászonba. Klein kékre festett tárgyainak, Spongyáinak, a Milói Vénusz szobrának színét Nemzetközi Klein Monokróm néven szabadalmaztatta (amelyet sosem állítottak elő iparilag).

Részletes leírás:

Óriási monkróm kék táblaképeket készített, és megbízást kapott a gelsenkircheni Opera dekorációjára is. Művei között egyéb - arany, rózsaszín - monokrómok is voltak. Klein neo-dada, konceptuális, performance életműve nyomán, a monokróm festészet addigi fogalma a művészet történetében visszafelé is átértékelődött, és kiemelkedett a kategória avantgarde gyökereinek jelentősége Nyitva tartás: április 15 - október 15 10.00-tól 18.00 óráig (szünnap kedd) október 15 - április 15 10.00-től 17.00 óráig (vasárnap szünnap)

Kulcsszavak:

képzőművészet, művészet, festmény galéria, galéria, gyűjtemény, gyűjteményes kiállítás, képgyűjtemény, képtár, képzőművészeti galéria, képzőművészeti gyűjtemény, kiállítás, kiállításlátogatás, kiállításrendezés