MOSOLYORSZÁG ALAPÍTVÁNY

Kedvencekhezcégadatok változtatása

MOSOLYORSZÁG ALAPÍTVÁNY

Rövid leírás:

Alapítványunk célja a társadalmi kirekesztettség áldozatainak, e körön belül hangsúlyozottan a segítséggel élők társadalmi integrációjának elősegítése, a hátrányos helyzetű emberekkel szembeni előítéletek csökkentése.

Részletes leírás:

Alapítóink és munkatársaink ezt egyrészt egy több éven át tartó szemléletformáló médiakampány sorozattal, másrészt egy szakértők által kidolgozott szakmai program megvalósításával kívánják elérni. A "fogyatékos <-> nem fogyatékos" szemlélettel szakítva a társadalom egészét szólítjuk meg , hiszen mindenki érintett: a segítséggel élő emberek a társadalom részeként, közöttünk élnek. Ez a hozzáállás lehetőséget ad az egymás problémáival való azonosulásra, egy toleránsabb társadalom kialakítására. A kialakult negatív képpel szemben mi azt szeretnénk megmutatni, hogy ezek az emberek kisebb vagy nagyobb segítséggel magukért és egymásért is tenni képes, hasznos tagjai a társadalomnak. A Mosolyország Alapítvány támogatóival együtt felismerte a társadalmi felelősségvállalás szükségességét és elkötelezte magát a cselekvés mellett. Létrehozásának célja a közvélemény egészében végbemenő szemléletváltás elindítása.

Kulcsszavak:

alapítvány, egyesület, szervezet, , fogyatékos, segítséggel élő, hírek, sérültek, vakok, értelmi fogyatékos, társadalmi integráció