NÁDLER ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ

1958-tól 63-ig folytatta tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Hincz Gyula volt a mestere. 1964-ben a Károlyi Alapítvány meghívására európai tanulmányutat tett, 1966-ban Párizsba ment. 1970-ben a Károlyi Alapítvány (Vence) művésztelepén dolgozott. 1972-ben az esseni Folkwang M. ösztöndíját nyerte el. 1975-79 között a Budapesti Műhely tagja volt. 1995-ben Rómában és Firenzében, 1996-ban Lisszabonban járt. Budapesten és Feketebácson él. 1986-ban Munkácsy-díjat kapott, 1997-ben érdemes művész kitüntetésben, 2001-ben Kossuth-díjban részesült.

Fitz Péter így összegzi pályáját: "A hatvanas évek közepén indult neoavantgárd művészeti mozgalom egyik alapítója, az Iparterv-csoport és a Budapesti Műhely tagja. Festészete egyszerre kapcsolódott a Kassák-féle történeti, magyar konstruktivista avantgárdhoz és a kor egyetemes neoavantgárdjához. A korszakhoz híven végigjárta a szigorúan strukturális hard edge-iskolát, festészetének geometrikus szakaszában nagy szerepet játszott a stilizált folklórelemek használata, az avar motívumok, színek, mígnem a nyolcvanas évek legelején visszakanyarodott a pályakezdés időszakának líraian érzelmes, oldottabb festészetéhez. A hetvenes években a zene és a táj nagy hatással volt festészete alakulására: Bartók zenéjén keresztül jutott közelebb a népművészet formavilágához, talált rá az archaikus ember alkotó magatartására. Steve Reich zenéje, a minimálzene pedig a spontán festés, a szabad komponálás nagy lehetőségét teremtette meg számára. Ebben az időszakban palettája kivilágosodott, fehérek, halványsárgák az uralkodó színek vásznain. Művészetében fontos szerepet játszik egy festészettörténeti motívum, Malevics keresztje, amely kötődik a korábbi, geometrikus munkáinál kialakult formákhoz; a későbbiek során ezt a jelszerű formát megtartotta. Átértékelve és átformálva a geometrikus struktúrát, beleillesztette lírai, új festészetébe. A kifejezés formája folyvást változott, még akkor is, amikor a hetvenes évek végén a szigorúbb geometria erősödött fel képein. A Malevicsnek dedikált forma tulajdonképpen egy önazonosítási embléma, amely egyszerre csatlakozási pont az egyetemes művészethez, másrészt a magánmítosz konkrét, a Nikére (1963) állandóan visszautaló jele. A nyolcvanas évek új festészeti mozgalmában újra jelentős szerepet játszott, hasonlóan generációjának neoavantgárd társaihoz. Kifejezetten magyar sajátosság, hogy a fiatal festők mozgalma és az előttük járók törekvései összekapcsolódnak.