NAGYSZÉNÁSI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Kedvencekhezcégadatok változtatása

NAGYSZÉNÁSI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Rövid leírás:

Evangélikus Egyházközség

Részletes leírás:

A mi településünk történetét oklevelek alapján a XV. század elejéig vezethetjük vissza. Zenaseghaz/Szénás-egyház nevének ma-gyarázatára több féle elképzelés született: egyik szerint a templomot egy Szénás nevű személy építette, a magyar széna főnévből ered, másik szerint a szénatermő hely adta a falunevét, majd a templom felépítésével a helynév Szénásegyházára módosult. Régészeti feltárások alapján, dr. Szatmári Imre régész vezetésével, Békéscsaba Munkácsy M. Múzeum, 1994-1999, egy Árpád-kori késő középkort is megért nagy kiterjedésű faluhelyet állapítottak meg. Ez tekinthető Nagyszénás ősének. A település első említése írott forrásokból 1403-ban tűnik fel és az utolsó említés 1579-ből való. Az ún. tizenötéves háború a hanyatlás kezdetét jelenti és 1595-ben a királyi seregek által elkezdett pusztítás: Szarvas, Békés, Gyula, majd a török sereg segítségére küldött tatár csapatok a település elnéptelenedésére vezetnek.

Kulcsszavak:

egyházi hivatal, vallás