NECKERMANN UTAZÁSI IRODA NYÍREGYHÁZA

Kedvencekhezcégadatok változtatásaTulajdonos?

NECKERMANN UTAZÁSI IRODA NYÍREGYHÁZA

Rövid leírás:

Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít.

Részletes leírás:

A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát. 2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását. Magyarországon közel 150 munkatárs áll az Utasok rendelkezésére. A Neckermann tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) és 15 irodája tagja a Légifuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IATA). 1995 óta a Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. maga készíti el az utazási ajánlatait tartalmazó katalógusokat. Kezdetben szezononként 3 katalógussal jelent meg a turizmus piacán, mely idővel folyamatosan bővült az Utasok igényeit szem előtt tartva.

Kulcsszavak:

színvonalas szállodai kínálat, utazási iroda, repülőtéri illeték, csoportos utak, körutazási ajánlat, tengerparti nyaralás, szálloda csere, idegenvezetés, utaztatás, félnapos program, neckermann magyarország, egzotikus utazások, részszolgáltatások, előfoglalási akció, belföldi utak, nászút, útiokmányok, külföldi utazásszervezés, utazási irodák, útlemondási biztosítás, útlevél, turizmus, körutazás, külföldi úticél, kiutaztatás, családi üdülés, magyar idegenvezetők, szafari, előszezon, neckermann, lastminute, előfoglalás, belföldi utazásszervezés, gyermek utaztatás, idegenforgalom, tél úti cél kínálat, egzotikus utak, külföldi utak, tengerre néző szoba, úti cél, utószezon, tenger, utak, túra, nyaralás, egyéni utazásszervezés, gyermekár