PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Kedvencekhezcégadatok változtatása

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR

  • IFJÚSÁG ÚT 6.
    7624 PÉCS, BARANYA
    GEO : 46.075964 , 18.208244
    Telefon : (36) (72) 503-600
    Fax : (36) (72) 501-52
    www.pte.hu

Rövid leírás:

A PTE Természettudományi Karának jogelődjei részben a Nagy Lajos által 1367-ben alapított első magyar egyetem, illetve a pozsonyi Erzsébet Egyetem, amelyet 1921-ben helyeztek át Pécsre. Természettudomány oktatás 1948-ban indult Pécsett, az akkor még önálló Tanárképző Főiskolán. 1982-ben a korábbi főiskola Tanárképző Karként a Jogtudományi Karral és a Közgazdaságtudományi Karral tagja lett az akkor létrehozott Janus Pannonius Tudományegyetemnek. Ettől kezdve indult meg a természettudományi képzés egyetemi szintre emelkedése. Ennek eredményeként 1992-ben, az addig három karú egyetemen egyidőben kialakulhatott a Természettudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar.

Részletes leírás:

Az 1910-es, 1920-as években elkészült, régi gimnáziumi épületegyüttes felújítása 1989-ben indult meg. Ennek eredményeként 1992-re felépült a BTK-val közös kari könyvtár és aula, majd 1993-ban új hallgatói és kutatói laborszárnnyal, 1994-ben és 1995-ben pedig felújított előadótermekkel, szemináriumi helyiségekkel és dolgozószobákkal gyarapodott a Kar. 1997 nyarán adták át a tornacsarnokot és a modern uszodát magába foglaló új sportcentrum épületét. A TTK épületegyüttese kitűnő rekreációs lehetőségeket magában rejtő környezetben foglal helyet. A TTK-BTK Campus részét képezi az értékes Botanikus kert is. A TTK-t nyolc Intézet alkotja (Biológiai, Fizikai, Földrajzi, Kémia, Környezettudományi, Matematikai és Informatikai, Szőlészeti és Borászati Intézet, valamint a Testnevelés- és Sporttudományi Intézetek). A korábbi évek egyetemi képzései után 2006-ban alapképzési (B-, bachelor- BSc-) szakokon indult meg az oktatás. Ezek az alapszakok a természettudományi, az informatikai, valamint a testnevelés- és sporttudományi szakcsoportba tartoznak. 2009-től minden alapszakhoz tartozóan indítunk mesterképzést (M-, MSc-, master szakok). Négy Doktori Iskola (Biológiai, Fizikai, Földrajzi és Kémiai DI) működik magas hallgatói létszámmal. A Kar hallgatóinak létszáma mintegy 3000. 135 főállású oktató látja el a graduális és a posztgraduális képzés sokirányú feladatát. A TTK a Dél-Dunántúli régió természettudományos kutatásainak és képzéseinek legfontosabb szellemi bázisa. Könyvtárunk a BTK-val közös állományú és mintegy negyedmillió kötetet számlál. Informatikai szolgáltatásokkal a Kar jól felszerelt. A konferenciateremmel, előadótermekkel, szekciótermekkel, aulával, nagy befogadóképességű étkezdével és jó technikai háttérrel rendelkező Kar kitűnő helyszíne rangos tudományos rendezvényeknek.

Kulcsszavak:

felsőfokú képzés, universitas, tudományközpont, egyetemi oktatás, földtudomány, természet, egyetemi központ, felsőfokú oktatás, felsőoktatás, tudományág, univerzitás, oktatási intézmény, tudomány, botanika, oktatás, tudományterület, egyetemi képzés, tudományos műhely