PAPIRIUS KERESKEDELMI KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

PAPIRIUS KERESKEDELMI KFT.

Rövid leírás:

1993 tavaszán két diák úgy gondolta, hogy a tanulás mellett pénzt is kereshetnének. Egyikük ismerősének papír-nagykereskedése volt, ezért úgy határoztak, kereskedelmi képviselőként megpróbálnak papírt kínálni a vásárlóknak.

Részletes leírás:

Amikor sikerült az első megrendelést felvenniük, kiderült, hogy a nagykereskedésben nincs raktáron a kért áru, mivel azonban nem akartak csalódást okozni az ügyfélnek, beszerezték máshonnan. Különös módon számlára vásároltak, és készpénzért adtak el. Az árut metrón szállították, és útközben hóvirágot vettek, hogy köszönetet mondjanak első vevőjüknek. A vállalkozásba 80 000 Forintnak megfelelő "tőkét", és két hátizsákot fektettek be, kölcsönkértek egy autót, és néhány hónap alatt megkerestek annyit, amennyiből megvehették az első faxkészüléket. 2001-ben a PAPIRIUS a szlovák piacon is megjelent szolgáltatásaival, 2002-ben Magyarországon is megkezdte tevékenységét, majd 2005 januárjában Litvániában is bevezette szolgáltatásait. A cseh cég így kelet-közép-európai társasággá vált.

Kulcsszavak:

irodaszerek értékesítése, irodatechnikai alkatrészek, irodatechnika, színes lézernyomtató, másoló, irodapapírok, fotópapírok, leporellók, nyomtatványok, iratrendezési termékek, borítékok, iskolaszerek, írószerek, számítástechnikai kellékek, irodatechnikai kisgépek, irodaszer, nyomtatók, nyomtatókellékek, vizuáltechnika, skolaszer, archiválás, dosszié, filctoll, iratrendezés, irodai papíráru, iskolai papír írószer, iskolatáska, írószer, irodai eszköz, mappa, papír, papíráru, papírírószer, regiszter, toll, tolltartó, töltőtoll, zselés toll