PITAGORASZ ÁLTALÁNOS ISKOLA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

PITAGORASZ ÁLTALÁNOS ISKOLA

Rövid leírás:

OLYAN ISKOLÁVÁ KÍVÁNUNK VÁLNI, AHOL A TANULÓK MŰVELTSÉGE SZILÁRD ALAPOKAT KAP, S A GYERMEKEKBEN KIFEJLŐDIK AZ ÁLLANDÓ ÖNKÉPZÉS IRÁNTI IGÉNY.

Részletes leírás:

Az l988-89-es tanévtől dr. Bodor Szabolcsné lett iskolánk igazgatója. 1990-ben bekerítették és az iskolának adták a Szabó Dezső teret, hogy ott épüljön fel végre a tornacsarnok. (Sajnos tornacsarnok helyett csak egy focipálya létesült.) A nyelvoktatás is ebben az évben bővült, azóta angol és német nyelvet tanulnak a gyerekek választásuk szerint. 1992-től heti rendszerességgel a MALÉV uszodába járnak úszni a diákok, Ebben az évben indult az első emelt szintű matematika tagozat is. 1993-ban indul az informatika és számítástechnika oktatása. 1997-ben ünnepelte az iskola fennállásának 70. évfordulóját. 2002-ben 75 éves lett az iskola, s a jubileum alkalmából felvette Pitagorasz, az ókori görög bölcs nevét. 2004-ben az eddigi igazgató nyugdíjba vonulásával pályáztatásra került sor, melyen Herczeg Béláné nyerte el az igazgatói széket. Az oktatás ma már négy épületben folyik, l2 tanulócsoportban 231 tanuló alapozza meg jövőjét a Pitagorasz iskola falai között. Szakkörök, felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozások szolgálják a tanítási órákon kívüli tevékenységet. Nemcsak a tanárok és a tanulók, a szülők is erősen kötődnek az intézményhez. A Szemeretelep életében jelentős szerepet tölt be ez az iskola, hiszen az itt élő emberek többsége a Bajcsy-Zsilinszky Utcai Általános Iskolában diákoskodott. Számtalan nebulónknak már nagyszülei is e falak közt tanulták a betűvetést és az egyszeregyet.

Kulcsszavak:

általános iskola, iskola, oktatás, oktató, tanár, diák, iskolapad, iskolatáska, tanterem, tankönyv, könyv, füzet, pályázat, tábor, nyári tábor, tanóra