POLGÁRMESTERI HIVATAL-PENC

Kedvencekhezcégadatok változtatása

POLGÁRMESTERI HIVATAL-PENC

Rövid leírás:

Községünk igen régi, területe már az őskorban is ismert és lakott volt. Ezt bizonyítja az Alsópencen, 1921-ben talált kőbalta, a Penc-szügyi út építésénél 1933-ban talált csiszolt kőkorszakból való véső is.

Részletes leírás:

A Zsobrák-dülőn római bronzpénzt leltek Gordiánus császár idejéből és a honfoglalás korából néhány sarkantyú került felszínre. A helység a XIII. sz.-ban valószínűleg a Ruhmann család birtoka volt, ezt alátámasztja a szájhagyomány és a Ruman-hegy elnevezés is. 1390-ben már a Penczy-család egyik őse, Penczy Péter volt a község birtokosa. 1444-ben Csővár Giskra huszita vezér kezébe került, Penc is végveszélybe került, ám "csupán" rendszeres fosztogatások elszenvedőjévé vált. E kor szomorú emlékét őrzi a Zsobrák nevű dűlő is mely egyértelmű a cseh "zsebrák" szóval. A Pency család kihalása után 1533-ban Zápolyai János király tanácsosának, Fráter Györgynek adományozza Pencet. Penc plébániája 1542-ben alakult. A török hódoltság idején a község Rusztem budai pasa hűbérbirtoka volt. A török uralom után a visszatérő földesurak szlovák nyelvű munkásokat telepítenek a községben. Egy 1786-ból való német lexikon említi a penci bort, melyet bányavárosaikba szállítanak. Petőfi Sándor diákkorában két ízben járt Pencen. Petőfi anyai nagynénje Hrúz Anna, Pencen élt, a költő diáktársának, Kosztolányi Endrének szülei alkalmazottjaként. 1850-től a község Felső-Pencz, Puszta-Pencz elnevezése megszűnt, és Penc lett a neve. 1860-ban megszűnt a dézsma. Az 1870-es években a penci szőlőbirtokosok a fővárosban (Magyar u.) "Penczi bortermelők pincéje" néven raktárt tartottak fent helyi boraiknak. Az 1870/80-as években a próbafúrások jó minőségű kőszenet találtak. Az I. világháború elesett 31 hősének emlékét emlékoszlop hirdeti.Pencnek postája 1861-től, Hangya-szövetkezete 1903-től, telefonja 1910 évtől van. Budapesttől 40 km-re, az M2 főútvonalon 45 perc alatt megközelíthető festői környezetben lévő kis faluban élünk. Számtalan szállal kötődünk Vác városához munkahely és középiskolák szempontjából.Penc területe természeti szépségekben igen gazdag, erdőink vadban bővelkednek. Községünk környékét folyamatosan fejlesztjük, közelében mintegy 24 építési telket alakítottunk ki gyönyörű dombok között.

Kulcsszavak:

gazdaság, vízrendezés, csatornázás, penc rendezvény, penc közművelődés, természeti környezet védelme, penc közszolgáltatás, penc szociális gondozás, közigazgatás, lakásgazdálkodás, polgármesteri hivatal, településrendezés, csapadékvíz elvezetés, polgármester, településtisztaság biztosítása, egészségügy, községvezetés, községháza, penc oktatás, területfejlesztés, penci önkormányzat, szociális szolgáltatás, köztemető fenntartása, közterületek fenntartása, állatvédelem, energiaszolgáltatás, településfejlesztés, penc pályázat, helyi közutak, penc község önkormányzata, köztisztaság, kulturális tevékenység, kultúra, penc rendezvény szervezés, pencszociális ellátás, helyi tűzvédelemről, környezetvédelem, közbiztonság helyi feladatairól, penc önkormányzat, helyi tömegközlekedés