POMÁZ-BUDAKALÁSZ-CSOBÁNKA TÁRSEGYHÁZKÖZSÉG

Kedvencekhezcégadatok változtatása

POMÁZ-BUDAKALÁSZ-CSOBÁNKA TÁRSEGYHÁZKÖZSÉG

Rövid leírás:

A Porcsalmai Református Egyházközség nagyságából adódóan a Szatmári Református Egyházmegye 7. legnagyobb lélekszámú gyülekezete. Híveinek száma a 2001-es népszámlálási adatok szerint 1995 fő, amelyből jelentős számmal bírnak a gyermekek és az ifjak.A gyülekezet életét nagyban meghatározza a település adottsága, illetve a földrajzi elhelyezkedés. Jellemző az un. Tradicionális vallásosság, amely azonban tevékeny részvétellel párosul az egyházközség életében.

Részletes leírás:

Az Egyházközség életét egy a gyülekezet által választott 24 tagú presbitérium irányítja, mely hivatott az egyház életét érintő kérdésekben dönteni, határozatot hozni, és egyházközségi szabályrendeletet alkotni. A Presbitérium elnöke a mindenkori lelkipásztor, akit az Egyházközségi Közgyűlés választ meg. Jelenleg a gyülekezet lelkipásztora Kormos Csaba, akit 1998. november 7-én választottak meg a gyülekezet lelkipásztorává. A lelkipásztorral együtt irányítja a gyülekezet életét a presbitérium tagjai közül választott Egyházközségi gondnok, aki 2002. szeptember 8-a óta Kovács Imre korábbi presbiter. A Porcsalmai Református Egyházközség keretei között működik 1999. óta a Kiss Áron Alapítvány. Nevét az l800-as évek második felében itt szolgált esperes-lelkipásztorról, majdan későbbi Tiszántúli püspökről, Kiss Áronról kapta. Az alapítvány kiemelkedően közhasznú minősítéssel bír, és jogosult az szja 1%-nak az igénylésére is. E célból had jegyezzem meg adószámát: 18803444-1-15. Tisztelettel és szeretettel fogadja az Egyházközséget támogató felajánlásokat. 2001. óta működik a gyülekezet ifjúsága által alapított Határszél Ifjúsági Egyesület, amely igyekszik összefogni a településen élő református fiatalokat. Ennek az egyesületnek rendszeresen megjelenik hírlevele ?Mizújs? címmel. A gyülekezet asszonyait a lelkipásztor felesége, Kormosné Boros Gyöngyi ? aki a gyülekezet beosztott lelkipásztora is egyben ? gyűjtötte egybe, és un. Nőszövetség keretében tartják havi rendszerességgel összejöveteleiket. A gyülekezetben évi rendszerességgel kerülnek megrendezésre a következő események: Februárban imahét vendég lelkipásztorok szolgálatával, anyák napi ünnepség, Szatmári Zenei napok koncertje minden augusztus 20-a előtt, valamint egy adventi zenés hangverseny, vagy műsor. Gyülekezetünk egyike a szatmár azon gyülekezeteinek, amelyik a három nagy egyházi ünnep mindegyikén legátust fogad a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről.

Kulcsszavak:

egyházi hivatal, egyház, vallás, egyházi civil szervezet, egyházi építmény, egyházi információ, egyházi jellegű képzés, egyházi közösség, egyházi műsor, egyházi rendezvény, egyházi szertartás, egyházi társaság, egyházközség, egyházmegyei intézmény, gyülekezet, hitvallás, istentisztelet, református egyház, református egyházkerület, református egyházközség, református hitélet, református hitgyakorlat, református hitoktatás, református istentisztelet, református templom, vallási jellegű program