POSZEIDON KYO-KI DO DOJO

A Seibukaiban mindkettőt el-és befogadjuk, egyiket sem mellőzzük, sokkal inkább harmónikus ötvözésükre törekszünk. "Ha elmegyünk a lágyság (árnyék) végső határáig, megtaláljuk a keménységet (a napot), ha elmegyünk a keménység (nap) végső határáig, megtaláljuk a lágyságot." Ez a mondás jól mutatja, milyen fontos a lágyság és a keménység váltakozása. Mi mindkettőt tanyulmányozzuk.A legideálisabb állapot az, amikor a kihívásoknak megfelelően képesek vagyunk bármelyiket rugalmasan alkalmazni. mert árnyék nélkül nincs fény és erő nélkül nincs lágyság sem. Azt mondják ez a két dolog együtt születik és növekedik. A Seibukai jelének a körében, a tökéletes mozgásban az árnyék (lágyság) és a nap (keménység, erő) egymással harmóniában növekszik.

A Budó egy életre szóló tanulás. A Seibukai filozófiája szerint a versenyek valamint a azokra való edzések áthaladási pontok. Más küzdősportokban a budóval való kapcsolat lezárul az életben egy rövid versenyzői korszakkal, egy meghatározott időszakkal. A Seibukai filozófiája szerint nem kellene, hogy így legyen. Arra van szükség, hogy a versenyzői szakasz végével egyre inkább a testet hosszútávra felépítő edzések épüljenek egymásra. Például: az izomerő, a szív-tüdő funkció növelésének, a test edzésének - az euró-amerikai sportos elképzelés szerint - fizikai és életkori határa van. Ez a gyakorlat a Budó félreértésének tendenciája, és igazában ez itt a probléma. Először is meg kell érteni, hogy ha valaki karatézik, az még nem Budó, csak egy euró-amerikai sport saját elmélettel, testet épít, szabályhoz kötött viadalokon vesz részt, nem több mint karate sport. A Budó, Japán valamint a távol-kelet filozófiája, a test átalakításának módja, ezen felül a küzdelem módszere, technikája. Bizony, a Budó az az eszköz, amellyel az élet alkonyáig edzük a lelket és a testet. Hogy miért? Mert végső soron az önátalakítást és önmegvalósítást célozza meg. De ha a jelenlegi full-kontakt karate világ állapotát nézzük, akkor úgy gondolom kevés az olyan ember, aki a fenti edzésmódot tanítja. A Seibukai az ifjúkori versenyeken való részvételt és az arra való edzést nem ellenzi. Sőt. Azt gondolom, éppen ezeken, a kihívásokon keresztül lehetőség van egy különösen magas szint elérésére, így bátorítom és támogatom is ebben tanítványaimat. De! A verseny küzdelmeken való részvétel és az erre való készülés nem a végső cél, hanem az edzések egy részét képezi. Éppen ezért fontos, hogy amikor a versenyzői pályafutásunkat befejeztük, a gyakorlás egy másik szintjére váltsunk át. Azt mindenki tudja, hogy sokkal hosszabb az, az időszak az életünkben, amely a versenyzéstől való visszavonulás után kezdődik, mint amit versenyzéssel töltöttünk el. Ezen felül, ha azt tűzzük ki célként, hogy a 60-as