QUARTETT ESCUALO

Kedvencekhezcégadatok változtatása

QUARTETT ESCUALO

Rövid leírás:

A zenekart 2002-ben négy fiatal művész alapította, Quartett Escualo néven. Tagjai a budapesti színházi és komolyzenei élet kiemelkedő muzsikusai. A klasszikus zenén nevelkedett előadók e műfaj mellett otthonosan mozognak a jazz, a klezmer, és a latin zenei stílusok világában is.

Részletes leírás:

Az együttes műsorán elsősorban Astor Piazzolla művei szerepelnek, saját hangszerelésben. A quartett célja, hogy a világhírű argentín zeneszerző műveit a hazai közönség számára mind szélesebb körben ismertté tegye. Az együttes hangzásának különlegességét a szokatlan hangszer-összeállítás adja, amely rendkívül szuggesztív és dinamikus kifejezőerőt tesz lehetővé. A koncerteken ugyanakkor kortárs zeneszerzők a quartett számára írt művei is rendszeresen szerepelnek, közülük Kerek Gábor "A la barokk" című művét a Magyar Rádió felvételen is rögzítette. A közeljövőben Melis László és Németh Gábor műveivel is bővül a repertoár. A négy művész elsősorban a természetes hangzást kedveli, ezért fellépéseiken kizárólag akusztikus hangszereken játszanak. Előadásmódjukra jellemező a virtuóz hangszeres játék és a magas fokú muzikalitás. A Quartett Escualo több fesztivál fellépője volt.

Idegen nyelvű leírás:

The orchestra was established in 2002 by four young musicians with the name Quartett Escualdo. Its members are acknowledged musicians of the theatre and classical music life of Budapest. Apart from the classical music on which these young musicians grew up, they are also familiar with the world of jazz, klezmer and latin styles. The programme of the orchestra consists of - first of all - the works of art of Astor Piazzola, set in an own instrumentation. The aim of the orchestra is to make the works of art of the world famous Argentine composer known within a broad circle of the Hungarian audience. The special feature of the sound of the orchestra roots in the unusual selection of instruments, which gives room to extremely suggestive and dynamic expression. Besides, in the concert programmes of the orchestra pieces of music composed specially for the orchestra by contemporary musicians regularly appear. One of these is composed by Gábor Kerek and entitled "A la barokk".


Kulcsszavak:

quartett, szórakoztatás, quartet, argentina, escualo, piazzolla, music, guitar, accordion, violin, bandoneon, szórakozás, zene, astor