ROTUNDA ÉNEKEGYÜTTES

Kedvencekhezcégadatok változtatása

ROTUNDA ÉNEKEGYÜTTES

Részletes leírás:

A Rotunda énekegyüttes 1992-ben alakult. A kórus koncertjeinek döntő többségét templomokban adja, de szerepeltek már művelődési házakban, jótékonysági koncerteken, kiállítások megnyitóján és más világi rendezvényeken is. Rendszeres fellépői a Művészetek Völgye rendezvényeinek, a Piliscsabai Egyházzenei napoknak, a Pünkösdi Kórustalálkozónak. A muzsika örömét 1999-ben, 2005-ben és 2007-ben Olaszországban 2006-ban pedig Lengyelországba adták át külföldi barátaiknak. A kórus életében jelentős szerepet játszik 2000 május óta Tolcsvay László - Tolcsvay Béla: Magyar Mise című oratorikus műve, melyet több mint negyven alkalommal, az ország számos templomában (köztük a budapesti Szt. István Bazilikában és a szegedi Dómban) és különböző koncerthelyszíneken énekeltek együtt a magyar zene méltán elismert kiválóságaival (Tolcsvay László és Béla, Sáfár Mónika, Sebestyén Márta, Demeter Erika, Sasvári Sándor, Vikidál Gyula). Tolcsvay László felkérésére az Isten Pénze musical német és olasz nyelvű CD-anyagának elkészítésében is részt az együttes. Eddig öt CD felvételül készült el. Az énekkart alapította és vezeti Tóthné Mózer Annamária, a XVII. kerület által alapított ?Rákoscsabáért? díjjal kitüntetett karnagy.

Kulcsszavak:

zene, komolyzene, magyar mise