RUKKEL-TÓ

Kedvencekhezcégadatok változtatása

RUKKEL-TÓ

Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

Rövid leírás:

Rukkel János vagyok, családommal 1989. egy szép nyári napon, mint előtte is minden évben, az egyik bányatónál töltöttük szabadidőnket. Csodálatosan sütött a nap, kellemes volt a víz és sok-sok ember élvezte a nyári nap nyújtotta örömöket.

Részletes leírás:

Meg kell jegyeznem, ez egy fizetőstrand volt, ahol volt némi szolgáltatás, egy-két büfé, wc, de a part elhanyagolt volt, a fagyi kissé megolvadt, a kínálat szegényes, de az alapok, a víz a nap, a vendégek adottak voltak. Napozás közben elgondolkodtam "ott van a Balaton, ahol hatalmas infrastruktúra épült fel kimondottan a nyári hónapokra és szolgáltatásokra, mi lenne ha én is létrehoznék valami hasonlót." A gondolat tovább foglalkoztatott a következő napokban, hetekben, hónapokban. Hogy is lehetne hozzákezdeni? Talán egy már működő helyen létrehozni valamit, vagy valami teljesen újat megvalósítani? Szigethalmi születésem révén ismertem a környéket és az évek folyamán szinte mindegyik bányatónál megfordultunk a családommal, így elindultam, vajon melyik tó lenne számomra a legmegfelelőbb, melyiken tudnám az elképzeléseimet megvalósítani.

Vélemények

  • Rukkel tó

    Rating 55/5
    Urbin GáborbéUrbin Gáborbé

    Szia Kedves olvasó!! Röviden annyit írnék,hogy a RUKKEL családnak köszönhetően egy szép és igényes környezetben töltheti mindenki a szabadidejét... A belépő ára korrekt annál is inkább mivel senkit nem kérnek meg este 7-kor ,hogy fáradjon haza..:) !!!! Hihetetlen,de a kasszában mosolygós arc fogad és olyan nyugodt az egész tó kisugárzása,mint ha az ember más dimenzióba került volna át! :) Annyira család barát a kialakítás ami minden igényt kielégít! NA ÉS KÖLTŐIEN GYÖNYÖRŰ A KÖRNYEZET !! Itt boldog leszel,akár családi napra jössz,akár romantikázni vágysz,vagy bulizni,csúszdázni van kedved !! MINDEGY ,JÓL FOGOD ÉREZNI MAGAD AZ BIZTOS!! Csak ajánlani tudom! :) Tündi.6/24/2011 10:59:33 AM

    Címkék: Költöi szépség..:)
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • Rukkel-tó Waterpark

    Rating 55/5
    Kovács ZsomborKovács Zsombor

    Szinte a nyitás óta ide járunk a feleségemmel. Mindennel tökéletesen elégedettek vagyunk. Rend, tisztaság, kedvesség fogad minket. Csak így tovább. 3/8/2010 10:30:42 AM

    Címkék: strand rukkel?tó waterpark
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • vélemény

    Rating 55/5
    Cselkó MargitCselkó Margit

    Nagyon régóta ismerjük ezt a tavat. Ami miatt a legemlékezetesebb számomra, hogy itt találkoztam először a menyem szüleivel egy augusztusi napon. A gyerekek már kb. 10 hónapja jártak, és ők találták ki, hogy itt legyen a szülőtalálkozó. Nagyon jól éreztük magunkat, emlékszem a menyem apukája itt vizicsúzdázott először. Fürödtünk, ettünk, ittunk, beszélgettünk. Azóta is hagyomány a családban, hogy minden augusztusban egyszer elmegy ide a tóhoz az egész család. A gyerekek volt, hogy a kemping részen laktak a hétvégén és akkorra időzítettük a nagy találkozót12/18/2009 2:32:39 PM

    Címkék: strand tó kemping
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

  • Rukkel tó

    Rating 55/5
    Mihálcsáné Szabó IldikóMihálcsáné Szabó Ildikó

    Évek óta szeretünk kijárni a Rukkel tóra a férjemmel és az öcsémékkel,sajnos idén én és a férjem egyszer sem jutottunk ki,de jövőre biztossan bepótoljuk már a kisfiunkal. A strand vize nagyon jó szokott lenni,az árak em vészessek és az ott dolgozó személyzet nagyon kedves a pancsolni vágyó látogatokkal.12/20/2007 12:01:46 PM

    Címkék: pihenés víz pancsolás
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

Írj véleményt

Kulcsszavak:

étterem, kemping, strandfürdő, szabadidő, szórakoztatás