SCHULEK FRIGYES SZAKKÖZÉPISKOLA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SCHULEK FRIGYES SZAKKÖZÉPISKOLA

Rövid leírás:

Az építőipari szakiskolaként Magyarországon másodikként, 1879-ben Budapesten megnyílt Állami Közép Ipartanodától folyamatos, bár sok kacskaringóval tarkított vonal húzható a Schulek Frigyes Építőipari Szakközépiskoláig.

Részletes leírás:

Magyarország első ipariskoláját magánkezdeményezéssel 1872-ber alapították Kassán, s 1876-ban vált állami fenntartású intézménnyé. Az iskola az első év-ben négy szakosztályra tagolódott, mégpedig az építészeti, a gépészeti, a vegyészeti és a faipari szakosztályra. A következő tanévtől, 1880-tól indult meg az épületgépészeti (akkori nevén "fém-vasipari") képzés. Első épülete a Bodzafa (ma Rökk Szilárd) utcában volt, 1891-ben költözött új épületébe a Népszínház utcába (ma a Bánki Donát Műszaki Főiskola található itt). Neve ekkor Állami Ipariskolára, 1897-ben pedig Állami Felső Ipariskolára változott. Egy évvel később, 1898-ban kivált belőle az építészeti szakosztály, s önálló intézményként, mint Állami Felső Építő Ipariskola a Thököly út 74. szám alá költözött. Az építő ipariskola végbizonyítványának megszerzése után, két évi megfelelő gyakorlat igazolásával kőműves, kőfaragó vagy ács mestervizsgát tehettek. Viszont ha három évet dolgoztak építésvezetőként egy építőmester mellett, akkor építőmester vizsgát tehettek. Az építőipari oktatás még egy speciális formájáról kell beszámolnunk. Már 1883-ban megkezdődött, s egészen a közelmúltig, az 1970-es évekig létezett az iskolában az ún. "téli tanfolyam". Az építőipar szezonaktása tette lehetővé ezt a képzési formát. Az "építőiparosok téli tanfolyama" négy éves képzést jelentett, egy-egy tanév november elejétől március végéig tartott, tehát az építőipari holtszezont töltötte ki, s végbizonyítványa megegyezett a rendes tanulókéval.

Kulcsszavak:

iskola, oktatás, szakképzés, építőipari szakképzés, kéttannyelvű iskola, kéttannyelvű oktatás, műszaki képzés, műszaki szakképzés, szakközépiskola, szakközépiskolai képzés, szakközépiskolai oktatás