SCOLAR KIADÓI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SCOLAR KIADÓI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

Rövid leírás:

A kiadót 1994-ben alapította Érsek Nándor, a cég jelenlegi ügyvezető igazgatója, Obádovics J. Gyulával közösen. Kezdetben kizárólag az oktatás különböző szintjein használható tankönyveket és segédkönyveket jelentettünk meg, a könyvkiadás e részterületén szokatlanul szép és tartós kivitelben.

Részletes leírás:

Első kiadványunk Obádovics J. Gyula Matematika című művének 13. kiadása volt. Ennek sikere tette lehetővé további könyvek megjelentetését. Kínálatunk fokozatosan bővült: immáron természettudományos, történelmi és gazdasági kiadványok éppen úgy szerepelnek ajánlataink között, mint szépirodalmi művek vagy gyerekkönyvek. Büszkék vagyunk arra, hogy mi adtuk ki Magyarországon először a kitűnő brit író, Ian McEwan műveit, s örömmel vállaltuk a mai skandináv irodalom legjobbjainak magyarországi bemutatását. Kiadónk hívta fel a magyar közönség figyelmét A. J. P. Taylor angol történészre, kinek munkássága Európa-szerte nagy megbecsülésnek örvend, s elfogultságtól mentes történelemszemlélete jótékony módon kavarta fel szakmájának állóvizét. Gyermekkönyveink közül a Mit? Miért? Hogyan? című szakkönyvsorozat a nemzetközileg elismert Ravensburg-program részét képezi, míg a Scolar kalauz gyerekeknek címet viselő sorozat tagjai igényes, szakemberek által írt szövegükkel, és kitűnő, gyakran ritkaságszámba menő fényképeikkel a felnőtt korosztály számára szintén ajánlhatók. Továbbra is arra törekszünk, hogy minden témában újabb, igényes könyvekkel lepjük meg az olvasót. Útjára indítottuk C. G. Jung Összegyűjtött Munkái című sorozatunkat, amely a múlt század kiemelkedő polihisztor-lélekgyógyászának valamennyi fontos munkáját tartalmazza, Magyarországon először a teljes szöveggel. Már megrendelhető és előkészületben lévő kiadványainkról weboldalunk egyéb helyein bőséges tájékoztatást adunk. Köszönjük érdeklődését, s őszintén reméljük, hogy Önt is a Scolar-könyvek egyre bővülő olvasótáborában tudhatjuk. Észrevételeit és kéréseit örömmel várjuk a kiadó bármelyik elérési címén.

Idegen nyelvű leírás:

Scolar Publishing has been founded by Nándor Érsek in 1994, the current managing director, and Gyula J. Obádovics. Starting with publishing educational books for students on all levels and self-study material for keen professionals, the company gained a name in this sub-field of book publishing by coming out with unusually well-designed and quality products of its kind. Our very first book was the thirteenth release of the title 'Mathematics' by Gyula J. Obádovics. The success of this title enabled the company to expand further, and by now we feature a broad range of topics, starting from science, history, art, religion and economy to children, computing, health care and fiction.


Kulcsszavak:

kiadó, kiadvány, könyv, könyvek, könyvkiadó, tankönyvek, tankönyv, matematika, fizika, biológia, számítástechnika, művelődéstörténet, vallás, történelem, magyar irodalom, külföldi irodalom, művészet, pszichológia, gazdaság, társadalomtudomány, gyerekkönyvek, ravensburger gyerekkönyvek, fotóművészet