STÚDIÓ "K" SZÍNHÁZ
- RÁDAY U. 32.
1092 BUDAPEST
GEO : 47.485180 , 19.064735
Telefon : 216-7170
E-mail : Üzenet küldésewww.studio-k.hu
Rövid leírás:
A Stúdió "K" nagy nemzedéke bejárta előadásaival a világot, tevékenysége ma már tananyag, alkotóinak életműve jelentős, maguk is színházakat, iskolákat hoztak létre.
Részletes leírás:
A Stúdió "K" elnevezés az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolat-építő, különleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre. A második és harmadik nemzedék színészei közül is többen meghatározó személyiségei a kortárs kultúrának. Az 1995-től a Ferencvárosban, hivatásos alapítványi színházként működő társulat 2006-ban felépítette új színházát a Ráday utca közepén, ahol a kortárs magyar szerzők mellett Shakespeare, Mrożek, G.B. Shaw, Schnitzler darabok saját korára és társulatára adaptált változatait játssza. Tartósan befogad más együtteseket, műhelymunkája során új műfajokkal, alkotói módszerekkel kísérletezik, nyílt szemináriumokat és költői életműveket bemutató sorozatokat szervez. Évi 160-170 előadásából több mint a felét a gyerekeknek szánt programok teszik ki. A szombati művészeti műhelyfoglalkozások a Diótörő Meseszínház új közönségét is alakítják.
Kulcsszavak:
színház, zene, szórakozás, szerep, alkotás
