SUZUKI BARTA-SZEKSZÁRD

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SUZUKI BARTA-SZEKSZÁRD

Rövid leírás:

Szerviz: 74/ 415-611, 20/ 212-37-62 A Suzuki Barta Cégcsoport 1995 májusában nyitotta meg az első szalonját Fejér megyében, Sárbogárdon. Első évben közel 180 db új gépkocsit sikerült értékesíteni, ami 2004-re elérte a közel 700-as darabszámot. Az új autó értékesítése mellett a használtautó értékesítés is körülbelül ugyanennyi mennyiséget képvisel. A használtautó értékesítés magában foglalja az új autóba beszámított gépjárművek értékesítését és a cégektől, illetve bankoktól vásároltakat is. Telephelyünkön bérautó ágazat is működik, ahol olyan nagy cégeket szolgálunk ki, mint Hertz, Avis, Europcar, National, Sixt, Budget stb. Ezzel a tevékenységgel sárbogárdi szalonon kívül még a paksi és székesfehérvári cégünk is foglalkozik.

Részletes leírás:

A végzett munka, a megtermelt forintok következetes visszaforgatásával ma már a cégcsoport négy szalont műkődtet. Pakson 1996-ban, Szekszárdon 1998-ban nyitották meg kapuit a vásárlók elött új márkakereskedéseink. Magyarország ma egy Budapest központú ország, így jelentős eredménynek tekinthető, hogy 1997-ben sikerült a Római parton megnyitnunk újabb szalonunkat. Sikeres hét év után a vezetőség úgy döntött, hogy budapesti szalonunkat 2004 februárjától bérbeadja. Jelenleg a szalon szomszédságában egy hitelügyintézéssel foglalkozó iroda működik, valamint banki visszavett gépjárművek tároló telephelyeként üzemel.

Kulcsszavak:

új autó, jimny, használt autók, szervizelés, suzuki szervíz, gépjármű értékesítés, suzuki swift, suzuki grand vitara, grand vitara, autótartozék, suzuki szerviz, alkatrész, hitel, márkaszerviz, márka kereskedelem, autó kereskedés, lízing, autó, suzuki jimny, suzuki splash, szervizszolgáltatás, flottakezelés, autójavítás, autószervíz, márkakereskedés, autószalon, autó értékesítés, haszon gépjármű, autókozmetika, autókereskedelem, suzuki alto, autó szerviz, suzuki, gépjármű kereskedelem, sx4 sedan, splash, zöldkártya, suzuki sx4, lízingelési lehetőség, gépjármű felelősségbiztosítás, karosszériajavítás, suzuki gyár, autófelszerelés, alkatrész forgalmazás, környezetvédelmi vizsgálat, szervíz szolgáltatás, swift, gépjárműkereskedelem, gépjármű, autó javítás, alto, autószerviz, márkakereskedelem, suzuki márkaképviselet, kárrendezés, suzuki javítás, használt autó, haszongépjármű, suzuki új swift, bérautó, autó szalon, márkszervíz, suzuki ignis, suzuki sx4 sedan, swift sport