SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

Frissítve több, mint 6 hónappal ezelőtt

Rövid leírás:

Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Pécs autóelektronika távközléstechnikát oktat. 1845-ben Haas Mihály megfogalmazásában hangzott el először a javaslat egy Pécsen felállítandó jó reáliskola működtetésére. 1854-ben Haas Mihály - akkor már prépost - további kezdeményező lépéseket tett a reáliskola megalapítására. 1857. július 27-én engedélyezték a háromosztályos reáltanoda megnyitását. Első épülete a Mátyás kir.

u. 15. sz. helyén állt. 1857.

novemberében kezdődött meg a tanítás német nyelven. 50 diákkal, 5 fős tanári karral. Igazgató: Dr. Dobszay Antal belvárosi plébános volt.

Részletes leírás:

2000. január 21-én, a Magyar Kultúra Napján került felavatásra a Millenniumi Galéria. A millennium tiszteletére a Pécsi Tanítóképzősök Emlékező és Baráti Köre 56 műalkotást, zömmel festményeket, ajándékozott az iskolának. 2000/2001-es tanév első félévében Kőváriné Kovács Andrea tanulmányi igazgató-helyettes megbízott igazgatóként vezette az iskolát 2001.

február 1-jétől igazgató: Bende Zoltán 2005. 01. 26-án emléktábla avatás volt, iskolánk 80 éve vette fel Széchenyi István nevét 2006.

július 1-jétől igazgató: Kőváriné Kovács Andrea 2006. szeptember 1-én megkezdődött iskolánk fennálásának 150. tanéve

Kulcsszavak:

  • Gimnázium
  • Szakközépiskola
  • Iskola
  • Oktatás
  • Távközlés
  • Képzés
  • Elektronika
  • Távközléstechnika
  • Autovillamosság
  • Autoelektronika
  • Szechenyi Istvan
  • Széchenyi István Autóelektronika
  • Szakközépiskola Pécs
  • Széchenyi István Gimnázium

Hasonló cégek a közelben

240 m JANUS PANNONIUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

MÁRIA U. 2-4., 7621, PÉCS

280 m GERMANUS GYULA ANGOL TANNYELVŰ GIMNÁZIUM

MEGYE UTCA 20, 7621, PÉCS

300 m CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA

SZÉCHENYI TÉR 11., 7621, PÉCS

700 m LEŐWEY KLÁRA GIMNÁZIUM

SZENT ISTVÁN TÉR 8-10., 7621, PÉCS

750 m POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

BATTHYÁNY U. 1-3, 7622, PÉCS

1.11 km 500. SZ. ANGSTER JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA

RÉT U. 41-43., 7623, PÉCS

További információ SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA
Visszajelzés