SZÁR KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SZÁR KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA

Rövid leírás:

Mobil: 30/371-5569 Az 1724 fő lakosú Szár község a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal mentén, Tatabánya és Bicske között félúton a Vértes lábánál elterülő ősi település. A bronzkori leletek kerültek elő a földből és a falu határában római kori villát rejt a föld. Nevét az Árpád-házi Szár Lászlóról kapta, aki Szent István királyunk unokatestvére volt. Történetírásokban először 1326-ban találkozunk nevével. A török hódoltság ideje alatt elnéptelenedik. Az 1700-as évek elején Pilisvörösvárról jöttek az első sváb telepesek. 1750-re több mint 140 családot ír össze a település történetét feljegyző pap. A lakosok szorgalma és az Eszterházyak segítségével 1750-es években Fellner Jakab tervei alapján elkészült a templom és a paplak. Többszöri telepítésekkel 1700 főre gyarapodott a lélekszám. A lakosság földművelésből élt meg, addig, amíg Tatabánya iparosodni kezdett, ide és Budapestre jártak dolgozni a faluból.

Részletes leírás:

Az I. világháborúban 56, a II. világháborúban 44 lakos halt hősi halált. 1946. május 11. fekete nap a település életében, ekkor a legújabb kutatások szerint 170 családot telepítettek ki Németország nyugati megszállási övezetébe. Minden ingó és ingatlan vagyonukat itt kellett hagyni. Csak 20 kg-os csomagot vihettek magukkal. Helyükre az ország többi részéből (Túrkeve, Iszkaszentgyörgy) hoztak lakosokat. 1948-ban 30 családot telepítettek ki, de már csak Vérteskozmára. Ők 10 éven belül vagy visszavásárolták a házukat, vagy itt építhettek. 1960-as évekre kiépült a vezetékes vízhálózat. 1970-es években épült az egészségügyi objektum körzeti és fogorvosi, védőnői rendelővel, 3 szolgálati lakással. A rendszerváltásra elkészült az új iskolai szárny. Ezután a lehetőségeket kihasználva az új képviselő-testület látványosan fejlesztette a falut: az összes út aszfaltburkolatú, elkészült a gázvezeték, a csatornahálózat, telefonhoz bárki hozzájuthat, számítógép-vezérlésű kazánok működnek az iskolában és az óvodában. 1992 óta nyelvi labor segíti az iskolában az idegen nyelvek oktatását. Az iskola 1999-ben, a számítógéplaborban internethozzáférési lehetőséget kapott. Új sportöltözőt építettünk. A kultúrház is öreg. Külső tatarozást 2006-ban kapott, és bár színháztermét 2008. telén felújította az Önkormányzat, a mai követelményeknek is csak nagyon jó akarattal felel meg. Ilyen körülmények között is fejlődik a könyvtár. Ma már több mint 10 ezer kötet könyvből lehet válogatni és ebből több, mint 2 ezer német nyelvű. Az önkormányzat több civil szervezetet is támogat: Szári Öeökség Egyesület, Nyugdíjas Klub, Szár Községi Baráti Kör, Szár Községért Közalapítvány, Vöröskereszt, Sportegyesület, Baba-mama Klub, Polgárőrség. Valamennyi szerveződés igen nagy lelkesedéssel végzi vállalt munkáját, egyre több sikerrel. Ezeket az eredményeket anélkül értük el, hogy a lakosságot adókkal terheltük volna meg. Szári Örökség Közhasznú Egyesület

Kulcsszavak:

polgármesteri hivatal, település, rendezés, önkormányzat, településfejlesztés, közigazgatás, szociális, ellátás, idegenforgalmi, szolgáltatás, turisztika, pályázat, pályázati, tanácsadás, iskola, telkek, magántulajdonban lévő ingatlan, gyermektánc, német nemzetiségi gyermektánc, szári öeökség egyesület, nyugdíjas klub, szár községi baráti kör, szár községért közalapítvány, vöröskereszt, sportegyesület, baba-mama klub, polgárőrség.