SZÁRAZPATAKI KENNEL

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SZÁRAZPATAKI KENNEL

Rövid leírás:

Célunk, hogy jól szocializált, stabil idegrendszerű, reprezentatív kölykök kerüljenek ki tenyészetünkből, és az új családjuknak legalább annyi örömteli percet szerezzenek, mint nekünk. A tőlünk vásárolt kiskutyák fejlődését figyelemmel kísérjük és a gazdiknak minden segítséget megadunk a kölyök felneveléséhez és kiállításokon való bemutatásához.

Részletes leírás:

Baffia Zoltánnak hívnak, 1980-ban születtem Békéscsabán. Azóta a Békéscsaba melletti Telekgerendáson élünk szüleimmel és kutyáinkkal. Korábban a tanulmányaim, jelenleg pedig a munkám miatt sajnos a hétköznapjaim jelentős részét Budapesten kell töltenem. Diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem, mérnök-informatikus vagyok. Mivel a családunkban mindig is volt kutya, így a kutyák iránti szeretetemnek már egészen kis korom óta hódolhattam. Első berni pásztorkutyánk, Roy egy nyolcfős alom elsőválasztású kölyke volt, aki 1995 tavaszán került hozzánk. Vele tanultunk meg kutyázni, vele ismerkedtünk meg a kutyaiskolák hangulatával, vettünk részt az első kiállításainkon és eközben rengeteg értékes új barátságra tettünk szert. Roy-ból az évek során népszerű fedezőkan lett, utódai számos győztes címmel büszkélkedhetnek. 2002-ben, mozgékonyságának és életvidámságának köszönhetően bemutattuk őt veterán osztályban, a kecskeméti CACIB kiállításon, melyen neves külföldi bírók bíráltak. A kiállítás a vártnál is nagyobb sikert hozzott, a hosszú évek fáradságos munkája végre meghozta gyümölcsét - a Best In Show programban Roy-jal felállhattunk a dobogó legfelső fokára! Roy 9 és fél évig volt családunk megbecsült, körülrajongott tagja, emléke utódaiban tovább él. 1999 nyarán került hozzánk Betti - felnőtt kutyaként és rutinos tenyészszukaként. Bettikével óriási szerencsénk volt, gyakorlatilag ő tanított meg minket arra, hogyan kell felnevelni egy almot. Őt egyszer mutattuk be kiállításon, ahol Békéscsaba Szépe lett. Bettit nagyon hirtelen vesztettük el, 2003 tavaszán, 8 évesen méhgyulladásban halt meg. Betti és Roy párosításából született meg az első Szárazpataki alom 2000 nyarán. Megtartottuk az alom egyetlen szukáját, Axát, akit 2001-ben már kiállításra is elvittünk. Fiatal osztályos szereplését (kitűnő) azonban tanulmányai miatt meg kellett szakítania. Nagyon játékos és izgága volt, ezért pihent egy évet és megtanult viselkedni a ringben.

Idegen nyelvű leírás:

My name is Zoltan Baffia, I was born in 1980 in Békéscsaba. Since that we have been living in Telekgerendás with my parents and our dogs. At this time I am a graduate student at the Budapest University of Technology and Economics on faculty of Informatic Engineering. Since we have always had dogs in our family, I had a passion for dogs since I was a little child. Our first bernese, Roy was the pick of the litter, he came to us in the Spring of 1995. He was growing well, got stronger and more definite day by day, so we took him to dog school. In the Autumn of 1996 we attended our first show with a strong, confidate dog who got Excellent III. After this he was shown 6 times with the following results: 3xCAC, Szeged Szépe, Excellent II., Excellent III. Through the years he became a popular stud dog - there are many CAC and BOB winners among his offspring. We learned a lot with him about showing and obtained some important friendships. Despite his high age Roy is still in top condition. Thanks to his agility and vitality we decided to enter him on a show in veteran class. The CACIB show in Kecskemét provided a great opportunity to show him to some well-known abroad judges. The show brought us bigger success than we ever thought - we could stand on the top of the podium in the Best In Show programme! Betty came to us in the summer of 1999 as an adult and experienced brood bitch. We were lucky with her, practically she thought us how to raise a litter. Betty was shown only twice, she wears the Békéscsaba Szépe and CAC titles. The first Szárazpataki litter was born in the summer of 2000 from the mating of Betty and Roy. We kept the only bitch from the litter, Axa, whom we showed for the first time in 2001. After gaining her first Excellent title in junior class, she had to take a break and learn how to behave in the ring.


Kulcsszavak:

állati termék, állattenyésztés, állatvédelem, kutya, kutyakiképzés, kutyatenyésztés, berni pásztorkutya, berni pásztorkutya tenyészet, berni pásztorkutya tenyésztés, eladó kiskutya, fajkutya, fajkutya tenyésztés, fajtatiszta kölyökkutya, juhászkutya, juhászkutya tenyészet, juhászkutya tenyésztés, kennel, kiskutya, kölyökkutya, kutya fedeztetés, kutya szaktanácsadás, kutya törzskönyvezés, kutyaellátás, kutyagondozás, kutyakennel, kutyakiállítás, kutyaotthon, kutyatartás, kutyatartási szaktanácsadás, kutyatenyészet, kutyatenyésztési tanácsadás, kutyatenyésztő, kutyavédelem, pásztorkutya, pásztorkutya tenyészet, pásztorkutya tenyésztés, berni pásztor