SZEGED-MÓRAVÁROSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SZEGED-MÓRAVÁROSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

Rövid leírás:

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007 februárjában határozta el, hogy július 1-i hatállyal összevonja a Móra Ferenc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot, valamint a Tápai Antal Szakközép- és Szakiskolát.

Részletes leírás:

Az egyesítés híre nem érte váratlanul e két intézményt. A Kálvária sugárúton, egymás szomszédságában dolgozó iskolák ugyanis évek óta együttműködtek. A versengés ellenére szoros szakmai kapcsolat alakult ki, mind szakmai mind kollegális szinten.A tanulók egy része között is kialakult egy fajta közösség, hiszen ugyanabban a kollégiumban laknak, közös az étterem is. A tanulókat is előnyösen érintette az összevonás, hiszen szélesedett az intézményen belül válaszható szakképzési irányok és szakmák köre. Itt talált otthonra a gépészet szakképzési centruma, a szakképzés térségi koordinációs irodája, illetve a felnőttképzés szegedi bázisa is. Szakmai szempont, és nem anyagi megfontolás indokolta a két intézmény összevonását, ami eredményesebbé és hatékonyabbá teszi a szakképzési rendszert, javítja az intézmény adottságait. A Móra 1300, a Tápai 900 tanulója alkotja Szeged és Csongrád megye legnagyobb középfokú oktatási intézményét. Itt koncentrálódik Szeged szakiskolai képzésének kétharmada.

Kulcsszavak:

felnőttképzés, iskola, kollégium, középiskola, oktatás, szakképzés, szakmunkásképzés, szeged, érettségi