SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSI KAR I. SZÁMÚ BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSI KAR I. SZÁMÚ BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA

Rövid leírás:

A Szegedi Tudományegyetem története Erdély virágzásának korszakában kezdődött, amikor Báthory István királysága alatt, Kolozsvárott, 1579-ben létrejött elődje, a "Báthory" egyetem.

Részletes leírás:

Az 1773-ig működő egyetem újjászervezését 1775-ben Mária Terézia kezdeményezte. Intézkedett a hittudományi, bölcseleti és jogi karok felállításáról, elrendelte az orvosi kar megindítását. A betegágy melletti oktatást a 4-4 fős női illetve férfi kórterem kialakítása után, 1817-ben vezették be. A hároméves képzésben résztvevő hallgatók létszáma évfolyamonként tíz és húsz között váltakozott. Az 1848-as forradalom bukása után az egyetem tanszékeit átszervezték, szétdarabolták. A kiegyezés után megindult az egyetem újjászervezése, 1872-ben döntés született a Kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem megindításának szükségességéről, a költségek fedezéséről. 40 tanár vezetésével, a következő négy karon indult meg az oktatás: jog- és államtudományi, orvostudományi, bölcsészet-, nyelv- és történettudományi, valamint matematikai és természettudományi. Az orvosképzést szolgáló klinikák építése 1897-ben kezdődött meg és 1903-ig tartott.

Idegen nyelvű leírás:

The history of the University of Szeged started with the founding of the Báthory University in Kolozsvár (Cluj) in 1579 during the reign of the Transylvanian monarch István Báthory. The University was fully operational until 1773 and Maria Teresia initiated the reorganisation of it in 1775 by creating the faculties of law, theology, philosophy, and medicine. The education of medical sciences was introduced in 1817. Two rooms were set up, one for male and one for female patients with four beds in each. The Báthory University had a three-year medical course where the number of medical students varied between 10 and 20 in each class. After failure of the 1848 Revolution the faculties of the university were reorganised and divided into individual components, then in 1872 after The Compromising they decided on the necessity of opening the Hungarian Royal József Ferenc University and gaining financial funding.


Kulcsszavak:

kórház és klinika, kutatás, oktatás, orvos