SZENT KRISTÓF BETEGSZÁLLÍTÓ SZOLGÁLAT

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SZENT KRISTÓF BETEGSZÁLLÍTÓ SZOLGÁLAT

Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

Reményi Tibor vagyok, 1957-ben születtem Pécsett. Érettségi után az egészségügyben kezdtem dolgozni. Rövid kitérő után az Országos Mentőszolgálatnál, ahol szakápoló lettem, rohamkocsin dolgoztam, majd Egészségügyi Főiskola Mentőtiszti Szakán diplomát szereztem.

Részletes leírás:

Néhány évig mentőtisztként dolgoztam, majd a feleségemmel együtt egy Mentálhigiénés Szakrendelőben, mentálhigiénés szakemberként folytattam a pályámat. 1995-ben indítottam magánvállalkozóként Betegszállító Vállalkozást. A következő év közepén a Társadalombiztosítás kötött velem is finanszírozási szerződést a szállításokra. Ez azt jelenti, hogy az orvos által rendelt szállítás a beteg számára ugyanúgy ingyenes, mintha az OMSZ, vagy más hasonlóan szerződött szolgáltató szállítja. Szolgálatom elsősorban Zircen és Veszprém Megyében végez betegszállításokat, szükség esetén az ország egész területére szállítunk. A betegszállításokat a gyógyintézetek, szakrendelők orvosai, a háziorvosok, vagy maguk a betegek, esetleg hozzátartozóik kérhetik. Orvosi rendelvényre a betegszállítást a Társadalombiztosítás finanszírozza és a beteg számára ingyenes, a többi esetben a beteg maga (vagy a családja), esetleg külföldi biztosító fizeti.

Vélemények

Írj véleményt

Kulcsszavak:

egyesület, szervezet, szállítás, személyszállítás, szolgáltató, betegszállítás