SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR, BAKONYBÉL

Szent István király 1018-ban alapíthatta a Szent Mauríciusz tiszteletére szentelt bencés monostort. A zárt, hegyekkel övezett, mégis jól megközelíthető bakonyi völgyet Szent Günter, niederaltaichi bencés szerzetes ajánlotta Szent István király figyelmébe.

A templomban a zarándokok egyenként és egybegyülekezve Isten színe elé állhatnak, ahol könyörgésük és hálaadásuk meghallgatásra talál. A bakonybéli barokk templom építőmestere egy olyan szakrális teret alkotott, melyben a tájékozódó ember kapcsolatot találhat a nem látható, nem hallható, mégis létező Teremtővel. Az építőmester, akinek nevét nem ismerjük, mint iniciátor (vezető) szavak nélkül - az építészeti és festészeti program segítségével - fokozatosan vezet Isten házába. A jelek a Szentek Szentjébe, Isten országába mutatnak. Az a nemzedék, amely templomot épít, és az a nemzedék, amely tisztelettel tekint a templomra, az életének elrendeződését nem önmagától, hanem Isten Szent Lelkétől reméli. A templom ilyen értelemben a remény jele, a remény szimbóluma. A keresztény templomok tornya az égbe mutat, ahol a szimbolikus gondolkodás szerint a Teremtő lakik. A fölkelő Nap az ókeresztény kortól a feltámadt Krisztus szimbóluma.