SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT

Kedvencekhezcégadatok változtatása

SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT

Rövid leírás:

Az 1888-89-es évek végén a nagymértékű ipari fejlődés és a gazdasági fellendülés a munkásság létszámának igen gyors növekedésével járt. Megszaporodtak a bérmozgalmak és a sztrájkok, megélénkült a szakszervezetek tevékenysége, egymás után alakultak, erősödtek meg a szociáldemokrata pártok.

Részletes leírás:

Nyugat-Európa munkásai 1890-ben ünnepelték először május 1-jét. Ugyanebben az évben alakult meg Budapesten a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), később SZDP. A megalakult párt követelte az általános polgári jogok meghonosítását, a munkásvédő törvények bevezetését, az ingyenes oktatást. Az 1903-as pártprogram követelte, az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog bevezetését, amely minden húsz éven felüli állampolgárt, tehát a nőket is megilleti. Általános volt az a felfogás: a demokratikus választójog bevezetése az a kulcs, amely megnyitja az utat a többi polgári demokratikus követeléshez. A parlamenti rendszer megvalósítása pedig a legjobb biztosíték a tekintélyuralom felszámolására, a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. Az I. Világháborúba történő belépést az SZDP nem támogatta. A háború elvesztése a Monarchia széthullásához, az Őszirózsás Forradalomhoz és a Tanácsköztársaság kikiáltásához vezetett.

Kulcsszavak:

egyesület, szervezet, információszolgáltatás, politikai szervezet, párt