TÁMASZPONT ALAPÍTVÁNY

Kedvencekhezcégadatok változtatása

TÁMASZPONT ALAPÍTVÁNY

Rövid leírás:

A Támaszpont Alapítvány 2004. márciusában jött létre Baján azokért a - személyekért - családokért - csoportokért - szervezetekért, akik valamilyen szociális területen dolgoznak, segítői tevékenységet folytatnak vagy hátrányos helyzetűek támogatásával foglalkoznak.

Részletes leírás:

Tudjuk, hogy ez a munka fokozott testi, szellemi és lelki erőfeszítést kíván, ezért - rekreációval - oktatással/továbbképzéssel - dologi, jogi, anyagi és egészségügyi támogatással - érdekképviselettel szeretnénk segítséget nyújtani. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, és egyben lehetőséget is teremteni a segítőfoglalkozásúak mentális egészségének megőrzésére, mert annak nagy jelentősége van munkájuk és életük során. Szolgáltatásainkat igénybe vehetik. .olyan segítőfoglalkozásúak, akik Európa és Magyarország területén, kiemelten alapítványunk székhelyén, ill. telephelyének régiójában élnek. Eddigi tevékenységünk. .során részt vettünk - egy fogyatékosokat gondozó lakóotthon integrált programjának szervezésében és lebonyolításában, ahol lehetőség nyílt egészséges és sérült fiatalok, ill. az őket gondozók találkozására, különböző társadalmi, szociális kérdések (mint például fogyatékosság, szolidaritás, közösség, tolerancia, stb.) együttes megvitatására, valamint közös szórakozásra.

Idegen nyelvű leírás:

The Base Foundation was founded in March 2004. The main aim of Base Foundation is to support organisations, teams, groups or individuals of social or carer work in Europe and in Hungary, especially in Baja or in the vicinity of Baja in the following areas: recreation further education, training support (material, legal, financial and medical) advocacy To achive this aim we have organised an event for people with learning disabilities and for their carers in the last year where they had the opportunity to meet with other people, listening to presentations concerning their life and day-to-day problems and to participate in several leisure and handicraft activities. We would like to highlight the importance of the mental health of carers which often gets neglected or ignored by the public due to lack of time, money or any other reasons. Following this idea we organised a supervision for careers from different organisations and regions.


Kulcsszavak:

alapítvány, social worker, carer, legal advice, recreation, education szociális munkás, jogi tanácsok, pihenés, kikapcsolódás, oktatás, segítség