TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

Kedvencekhezcégadatok változtatásaTulajdonos?

TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

Orosházán már a múlt században szerettek volna egy gimnáziumot létesíteni, azonban a város első középiskolája a polgári iskola lett. 1933-ban Musulin Béla okleveles gimnáziumi tanár vetette meg a gimnáziumi oktatás alapját. A későbbiekben a magángimnázium beolvadt az evangélikus gimnáziumba.

Részletes leírás:

1948-ban megtörtént az államosítás és létrejött az állami általános gimnázium, mely Táncsics Mihály nevét vette fel. 1951 - 1955 között felépült a gimnázium mai épülete. Az 1960-as években a képzés szakközépiskolai osztályokkal bővült. 1998 óta iskolánkban a szakképzés a Világbank programja szerint folyik. A régió legnagyobb középiskolájává nőtte ki magát a Táncsics, melynek tanulói létszáma 1200 fő körül van (900 nappali, 300 levelező hallgató). Évek óta országosan a 20 legjobb iskola között tartanak számon bennünket. Ezen eredmények és tanulóink kiváló teljesítményei járultak hozzá, hogy a Szegedi Tudományegyetem bázisiskolájává válhattunk. Egyetemi oktatók kapcsolódtak be az iskola oktató-nevelő munkájába, s közösen, egyedi, speciális tanterveket dolgoztunk ki a tehetséggondozás érdekében.

Vélemények

Írj véleményt

Kulcsszavak:

alapítvány, gimnázium, könyvtár, középiskola