TÁTRA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

TÁTRA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Rövid leírás:

Iskolánk 1959/60-as tanévben kezdte meg m?ködését 12 osztályteremmel, 1 el?adóteremmel, tornateremmel. Építésében a kerület lakosai, s?t a kerület gimnáziumának tanulói is aktívan vettek részt. 12 évfolyamos iskolának tervezték, így még gimnáziumi osztály is m?ködött itt a kezdeti években.

Részletes leírás:

Jelenleg évfolyamonként két osztállyal működünk, ebből az egyik dráma tagozatos. Az 1999/2000-es tanévben, alapításunk 40. évfordulója alkalmából hivatalosan is felvettük a Tátra Téri Általános Iskola nevet, s így maradtunk akik voltunk: Tátrások. Fontosnak tartjuk hagyományaink ápolását - ezt már névadásunk is jelezte - büszkék vagyunk a Tátrás eredményekre. Tanítványaink számára évek óta szervezünk színjátszó szakkört, nagysikerűek a Tátra-gálák, ahol bemutatkoznak tehetséges diákjaink (vers- és prózamondás, színjátszás, ének és tánc kategóriában). Minden évben nagy érdeklődésre tartanak számot dráma tagozatos osztályaink bemutatói és a farsang megünneplése is, akár a havonta megtartott kézműves péntek délután. Tavasszal a szülői igényeknek megfelelően szinte minden osztályunk erdei iskolába megy.

Kulcsszavak:

általános iskola, iskola, oktatás